Sport 2018. 04. 09.

Nem zárták jól a hetet a komáromi sportklubok

A komáromi sportélet legfontosabb eseményei az április 2 – április 8-ai hétről. 

Kosárlabda

BK Levickí Patrioti – MBK Rieker Com-Therm Komárno 81:60 (43:29)
– Eurovia SBL Rájátszás, elődöntő 1.mérkőzés – 
Miután a vártnál simább végeredménnyel lépett túl Privigye csapatán a komáromi kosárcsapat a rájátszás negyeddöntőjében, a héten máris jöhetett a következő ellenfél, ezúttal Léva személyében. Azoknak viszont, akik szoros és izgalmas mérkőzést remélve látogattak ki a sportcsarnokba, vagy ültek le a képernyők elé, csalódniuk kellett. A hazaiak ugyanis szinte az egész mérkőzést az irányításuk alatt tartva, magabiztos előnyt őrizve szerezték meg a győzelmet az elődöntő első mérkőzésén. A komáromi csapat szinte csak az első 5 percben tudta tartani Léva csapatával az iramot, a hazaiak pedig már az első játékrész végén 7 pontos előnyt tudtak összeszedni, amit a második negyedben meg is tudtak duplázni. A komáromi csapatra az egész félidőben a kimaradt dobási kísérletek voltak a jellemzőek. A félidei 14 pontos különbség a csapatok között pedig ennek tükrében még kevésbé volt biztató. A folytatásban aztán a lévai játékosok kosarai is gyakrabban elmaradoztak, de mivel Komárom még ennek ellenére sem tudott közelíteni ellenfeléhez, a „Patrióták” magabiztos előnnyel (60:46) várhatták az utolsó 10 percet. A negyedik negyed végül pedig már csak formalitás volt, ahol Léva végül 20 ponton kívülre került Komáromtól.

Az MBK legjobbja a mérkőzésen a 18 pontig, 4 gólpasszig és 4 lepattanóig jutó Tomič volt. A két csapat legközelebb szerdán (április 11.) találkoznak a komáromi Városi Sportcsarnokban, melyet követően ismét Léván csapnak majd össze, április 14-én.

A komáromi szurkolók Léván is kitettek magukért (fotó: K.Scholtz)

Labdarúgás

FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa – KFC Komárno 2:1 (1:0)
gsz.: Kovařík 29′, Frimmel 67′, ill. Nurković 47′
– szlovák másodosztály 23.forduló – 
Véget ért a KFC Komárno 3 meccses veretlenségi sorozata és elszenvedte szezonbeli 10. vereségét, ezúttal az FK Pohronie vendégeként. Már az első félidő is több helyzetet hozott mindkét oldalon, ám a két csapat közül a hazaiak tudtak jobban élni a kínálkozó lehetőségekkel. A 29.percben egy kavarodást követően az üresen maradt hazai mezben játszó Kovařík elé került a labda, aki kihasználta az alkalmat és megszerezte csapata számára a vezetést. Később, még az első félidőben azonban nagy esély nyílt a KFC előtt az egyenlítésre. A 43.percben a játékvezető ugyanis büntetőt ítélt meg Komárom javára, Nurković viszont a kapusba lőtte a 11-est. A támadó azonban rögtön a második játékrész legelején javítani tudott. A 47.percben egy védői hibát követően szerezte meg a labdát és elegánsan helyezte a felső sarokba a labdát nagyjából 18 méterről. Az egyenlő állásnak azonban csak 20 percig örülhettek a játékosok. A 67.percben jött ugyanis Frimmel nagyjából 15 méterről megeresztett enyhén döcögős lövése, ami végül a kapufa segítségével kötött ki a komáromi hálóban. A KFC a gólra már nem tudott eredményesen válaszolni, így pont nélkül távoztak ellenfelük pályájáról.

Komárom következő mérkőzését a listavezető ŠKF Sereď csapata ellen játssza idegenben, április 11-én. Ezt követően Komáromban mérkőzik majd meg Igló csapatával, április 14-én.

Videó összefoglaló: