Kultúra 2013. 11. 23.

Borbély Alexandra: „Nincs más feladatom, mint hogy dolgozzak és fejlődjek.”

Az irigylésre méltó fiatal színésznő, a Selye János Gimnázium egykori tanulója Budapesten valósítja meg álmát. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után, már második évadát kezdte a Katona József Színházban. A színpadon kívül feltűnik a televízió képernyőjén és a kifutókon is. Akaratereje és kitartása sok fiatal számára adhat erőt. A tehetséges Borbély Alexandrával beszélgettem.
Miért választottad ezt a szakmát?
Mert örömet okozott és pozitív visszajelzéseket kaptam, ha szerepeltem. Amikor az általánosban elkezdtem szavalóversenyekre járni, akkor gondoltam először valamiről, hogy tényleg érdekel és élvezem is egyben. A gimnáziumba is azért mentem, mert tudtam, hogy van ott egy nagyon jó színjátszó kör, a GIMISZ. Mi a Csárdáskirálynőt adtuk elő. Gyerekkoromtól ezt akartam és örülök, hogy kitartottam.
Van még a családodban valaki, aki hasonló pályát választott?
A családomban még csak hasonló szakmát sem választott senki.
Borbély Alexandra- Rükverc2
Milyen képességek kellenek, ahhoz, hogy színészként helyt tudj állni?
Kell egy jó adag exhibicionizmus, tehetség, ami nem kézzelfogható, úgy is szokták mondani, hogy levegője van. Ami nagyon fontos, hogy az embernek legyen önismerete. Úgy nyilvánulj meg színpadon, hogy az mások számára is érdekes legyen és az energiád kifelé sugározzon, ne pedig be. Az a lényeg, hogy kiadd, hogy ki tudd magadból adni, ami hatással lehet a nézőre, vagy arra, aki hallgatja. Továbbá kitartás, és még így sem értünk a végére.
Mikor érzed magad jobban egy próba során, ha a rendező megmondja, hogy pontosan mit kell csinálnod, vagy ha azt mondja, csináld, ahogy jónak látod?
Ez vegyesen jó, ha én is tudok hozzáadni és a rendező is. Azt nem szeretem, ha határozatlan a rendező, az a legrosszabb. Tudnia kell, hogy mit akar, mert ő a vezető, és vele kell menni. Az ő elképzeléseit próbáljuk teljesíteni, úgyhogy azért kér fel valószínűleg a szerepre, mert tudja, hogy én is hozzá tudok még adni valamit ahhoz, amit ő elképzelt.
Mi volt az első igazán emlékezetes élményed, amikor Budapestre kerültél és belecsöppentél a színház világába?
Nem tudom mi volt az első, de meghatározó volt az az egy év, amit a Nemzeti Színházban töltöttem stúdiósként, aztán az, hogy felvettek a Színművészeti Egyetemre.
Ki a példaképed?
Mindig nagyon a szemem előtt lebegett Udvaros Dorottya, az ő egész lénye. Ezt így, hogy példakép furcsa lenne konkrét személyre rámondanom. A színházban az összes kollégámtól tanulok folyamatosan, és felnézek rájuk. A forgatáson Anger Zsolttól leshettem el csomó dolgot és persze ő törekszik is arra, hogy tanítsa a fiatalabbakat. Ugyanakkor viszont apukám és anyukám mindig a példaképeim lesznek.
Feltűntél a Munkaügyek című népszerű sorozatban és most a Hacktion új évadának állandó szereplője lettél. Hogy kerültél a sorozatba?
Kétféle eset fordulhat elő. Vagy felhívnak, hogy van ez a szerep és megkérdezik, hogy elvállalod-e, vagy behívnak castingra, és az alapján döntik el téged választanak-e. Nekem a Munkaügyeknél az első opció volt, a Hacktion-nél pedig a második.
A Hacktion szereplőgárdája.
A Hacktion szereplőgárdája.
Van időd aktív társasági életet élni, vagy időd nagy részét a színpad és a forgatások teszik ki?
Nagyon kevés időm van minden másra, főleg mióta forgatok is. Nemsokára vége a Hacktion-nek és majd újra eljárok angolt tanulni, edzeni, barátokat nézni színházba. Főzni is szoktunk együtt. És hazamegyek a családomhoz Nagycéténybe, mert ők nagyon hiányoznak. Nagyon szeretnék még táncolni, érdekel a hip-hop, de bármilyen latin tánc is, csak meg kell várni, hogy meggyógyuljon a térdem, mert szalagtúlterhelésem van, de nem aggódom. A tánc mindig hozzátartozott az életemhez, főként, mert örömet okoz.
Miben érzed leginkább előnyét annak, hogy kezdesz egyre ismertebbé válni a művészvilágban?
Ezzel még nem volt időm foglalkozni. Remélhetőleg ez még több munkával jár, és nincs is más feladatom, mint hogy dolgozzak és fejlődjek.
Szerinted mi a színház dolga?
Ha néző vagyok, akkor azt szeretem, ha kiráz a hideg valamitől, vagy szívből tudok nevetni valamin. Nem is akarom túlbonyolítani, sok dolga van a színháznak, a kultúrát közvetítse, legyen mondanivalója, magadra ismerj bizonyos szerepekben, helyzetekben, aztán gondolkodj rajta. De nekem ez a kettő fontos, vagy nagyon tudjak nevetni, sírni, vagy kirázzon valakitől a hideg. Ez a lényeg szerintem.
Mire vagy a legbüszkébb abból, amit eddig elértél?
Arra, hogy abban a színházban játszhatok, amire mindig is vágytam.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik kacérkodnak a színészi pályával?
Csak közhelyesnek tűnő mondatok jutnak eszembe, ráadásul inkább lebeszélnék, ha racionálisan nézzük, de ha valaki ösztönösen érzi, hogy ezt akarja csinálni, és tényleg tehetséges, akkor azt senki nem akadályozhatja meg az úton.
(Ozgyin Erika, fotó: archív)
[juicebox gallery_id=”70″]

Szólj hozzá!