OTP és a vendéglátóhelyek – utánajártunk vajon Komáromban mi a helyzet?

Felerősödik a legújabb szigorítások szele, de mire megszoknánk, már ismét enyhítő szellő simogat. A következetességet nélkülöző intézkedések orkánjában alig tudunk lélegezni. Vajon a vendéglátóhelyek hogyan ússzák meg fulladás nélkül? Többnyire mi, vendégek kellünk hozzá. Szippantsunk hát egy-egy vacsora, vagy sörözés-borozás erejéig a megszokott légkörből és vegyünk részt bátran a rendezvények üdítő atmoszférájában!

Célunk nem a zavarkeltés – na nem mintha a káosz lehetne nagyobb. Csupán néhány tapasztalatot szeretnénk megosztani, vírushelyzet ide, vagy oda, ki mit él át, akár vendég, akár vendéglős oldalról.

A Prestige Étterem a következőt nyilatkozta: ,,Immáron második évünket éljük egy világjárvány közepén. Már a nyáron tudtuk, hogy szeptembertől ismét kilátástalan lesz az étterem sorsa. Be is következtek az elkerülhetetlen korlátozások. Ezzel teljes mértékben megváltoztatták az étterembe járás fogalmát. Ez idáig kikapcsolódás végett fordult az ember a vendéglátóiparhoz, most azonban több utánajárással és stresszel jár az egész, mint otthon megfőzni. A jelenlegi korlátozások több kellemetlenséget mintsem hogy élményt okoznak, ez pedig éttermünk látogatottságán is meglátszik. Gőzerővel dolgozunk azon, hogy vendégeink az elvárt kényelmet és ízeket a körülmények ellenére is élvezhessék.”

Az OTP fokozatok, akár a dobogós helyezések: az oltottak a legfelső fokról nézelődhetnek, a teszttel rendelkezők megfizetnek azért, hogy a második helyezés páholyát élvezzék, az átesettek pedig bronzérmesként bár, de a legsúlyosabb áron élhetik mindennapjaikat.

Az Európa-udvar ikonikus gyűjtőpontja, a Borozó is nehéz helyzetbe kényszerült: „Hoznom kellett egy döntést, miszerint vagy bezárunk, vagy ez… Sajnos egyedül nem tudok harcba szállni a rendszerrel, s ha mindent mérlegelek, nem is tehetem meg. – fejti ki Zsu. Szembemegyek mindazzal, amit az értékrendem szerint helyesnek tartok, de jelenleg a benti helyiségekben az OTP-rezsim szerint működünk. Amíg volt terasz, jelképes 10 fővel ugyan, de fenntartottuk azoknak, akiket elvileg bent nem szolgálhatnánk ki. Ha jóváhagyják a teraszengedély meghosszabbítását, akkor ez a továbbiakban is így lesz. A forgalmunk is jelentősen megcsappant és elsősorban nem amiatt, hogy az ostoba és embertelen korlátozás értelmében diszkriminálnunk KÉNE bizonyos embereket.  Tapasztalataink szerint ők nem is feltétlenül próbálkoznak. Vagy úgymond feketelistára kerültünk (ezt is megértem és elfogadom), vagy sokan egyszerűen elmennek a kisebb ellenállás irányába. A térképet viszont szorgalmasan festegetik egyre sötétebbre, úgyhogy a helyzet valószínűleg csak nehezebb lesz. Pedig csupán élni szeretnénk, dolgozni, alkotni, ahogy eddig. Ha sok-sok pénzem lenne, egyszerűen bezárnék, hogy így demonstráljam, mennyire mélyen undorodom az egésztől. Felelősnek érzem magam a vendégkörünk minden tagjáért, de a kollégáimért is és mindazért, amit az elmúlt években felépítettünk. A sok nehézség és a névtelen, arctalan feljelentgetők ’jóindulatú’ tevékenységének dacára. Így marad a jelenlegi helyzet kimaxolása a morális meghasonlás keserű szájízével. Elmentünk a falig, de néha azért visszalépve lejtünk egy szabad táncot, hiszen a kivételek csak a szabályt erősítik…”

A legtöbb belvárosi helyen tapasztalataink szerint egyébként nem kérdezik meg, hogy arany-, ezüst-, vagy bronzérmesek vagyunk-e. Kiszolgálnak bennünket, ahogy azelőtt. Kivéve olyan helyen, ahol még a teraszról is elküldenek, ha nem rendelkezünk semmilyen „díjjal”. Pedig ez esetben is van megoldás. Ha az ember egyszerűen csak válaszol, hogy VAN (vagy, ahogy alig feltűnően olykor kicsúszik egyesek száján, hogy: NEKEM MINDEN VAN), onnantól kezdve ritka, ha tényleg meg is kell mutatni az igazolásokat. Én személy szerint egyetlen egy helyen találkoztam olyan pincérrel, aki ténylegesen kérte „oklevelem” felmutatását szkennelésre.

A maszk már életünk kötelező eleme. Furcsa, ha valaki meg merészeli mutatni beltéren a teljes arcát. Mindamellett viszont látni az embereken, ahogy belefáradva a nehezített körülményekbe egyre inkább elengedik magukat és bátran, maszkmentesen mély levegőt vesznek.

Ha a komáromi szórakozóhelyeket vesszük górcső alá, akkor is egy ilyen, egy olyan az arány… Míg van olyan zenés akció, ahová válogatás nélkül beengedik a vendégeket, máshol legalább a telefonszámokat elkérik – de a személyazonosságot igazoló okmány ellenőrzése nélkül. Ahogy egy nagyobb, szervezett rendezvényen az online és személyesen vásárolt jegyeket sem kérik el minden esetben, csupán bemondás alapján engedik sorba a látogatókat. A személyesen jegyet váltókról ugyan névsort vezetve, de bárminemű okirat felmutatása nélkül. Emellett volt már olyan rendezvény is, ahol az ajtóban állva ténylegesen ellenőrizték, hogy a belépésre jogosultak vagyunk-e.

Ahány szervező és vendéglátó, annyiféle értelmezés, annyi módszer a helyzet átvészelésére – és messze még a szélcsend. Egy biztos, senkit sem bírálhatunk azért, amilyen eszközt választ a vírustornádó hárítására. Mindenki igyekszik a legjobb belátása szerint a kisebbik rossz szerint cselekedni, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon. Kár, hogy mindeközben a káposzta valahol félúton eltűnik az éterben és a vírus martalékává válik.