Rióra készülve – Beszélgetés Tarr Györggyel és Vlček Erikkel

A közelmúltban ünnepélyes keretek közt kiértékelték a Szlovák Kajak-Kenu Szövetség legjobbjait. Nos, háromszoros komáromi siker született: a 2015-ös év legjobb kajakosa Tarr György lett, az év legkiemelkedőbb teljesítménye a komáromi kajak négyesé (Milánó VB arany), a legeredményesebb klub pedig kétségkívül a komáromi.

Tarr Györggyel (olimpiai ezüstérmes, négyszeres világbajnok) és Vlček Erikkel (olimpiai ezüst- és bronzérmes, tízszeres világbajnok) beszélgettünk, akik persze már javában készülnek a Riói Olimpiára.

Milyen érzések, gondolatok merültek föl benned a díjátadó után?
T. GY: Ez az egyik legkomolyabb szakmai elismerés a szlovák kajak-kenu társadalom részéről. Természetesen, mint mindenki, én is vágytam rá. 36 évesen értem el, és rendkívül örülök neki. Ugyanakkor nem ez a fő célom, egy ideje már csak Rióra összpontosítok.

Erik, te viszont már hétszer lettél az év kajakosa…
E. V.: Már kínos lett volna, ha ismét én kapom. Gyurinak nagyon kijárt ez az elismerés. Én is rá szavaztam volna.
T. GY.: Nehéz eldönteni, ki legyen az év kajakosa, lévén egy csónakban evezünk. Ráadásul nem csak ketten, hanem négyen is. Ezt a díjat rajtam kívül ugyanúgy megkaphatta volna Erik, Denis Myšák vagy Linka Tibor, illetve Gelle Peti is, aki egyéniben (K1-ben) jutott ki az olimpiára. És akkor még nem említettük a fiatalokat. Kis ország vagyunk, de sok a kiváló kajakos.

És ezek a kiváló kajakosok többnyire a komáromi klubban nevelődnek. Milyen érzés, hogy Ti is ide tartoztok?
T.GY.: Ebben a klubban nőttünk fel, nekünk ez a második otthonunk. És nagyon büszkék vagyunk rá. Ebben a sportágban a szlovákiai olimpikonok és világbajnokok 99%-át Komárom adja. A többi klub is elismeriően néznek ránk, mi határozzuk meg a trendeket, amelyeket a többiek követnek.

Olimpia, Világ- és Európa Bajnokság – számos díjat kaptatok már pályafutásotok során. Melyikre vagytok a legbüszkébbek?
E.V.: Egy sportoló számára a legtöbb, amit elérhet, az olimpia. Számomra is az itt megszerzett ezüst- és bronz érem a „legnagyobb”. De mindegyik aranynak megvan a maga kitüntetett helye a szívemben. Mindegyik mögött rengeteg munka van.
T. GY.: Az olimpiai ezüst különösen fontos a számomra. Utána azonban, 2014-ben két távon nyertünk világbajnokságot – ez se volt olyan könnyű, vagy hétköznapi dolog –, 2015-ben pedig a négyes ezren lettünk elsők. Két év alatt három VB győzelem… Egyiket se osztogatják az utcán, mindegyikért megküzdöttünk. Ahogy Erik mondja: mindegyikre büszke vagyok. A díjaknak természetesen az otthonunkban megvan a maguk kiemelt helye, jól láthatóan, egy üveges szekrényben tároljuk őket.

Rohan az idő, néhány hónap múlva kezdődnek a nyári olimpiai játékok Rio de Janeiróban. Gondolom, már javában zajlik a felkészülés.
E.V.: Október közepéig kicsit pihentünk, regenerálódtunk, de attól kezdve keményen dolgozunk. Novemberben a télen is meleg éghajlatú Abu Dhabiban voltunk evező-edzőtáborban. (Télen idehaza nem mehetünk vízre – egyrészt vigyáznunk kell az egészségünkre, másrészt kénytelenek lennénk jól beöltözni, a sok ruhától pedig megváltozik a mozgás.) Januárban pedig egy sífutó edzőtábort tartottunk az osztrák Alpokban.

Miért épp sífutás?
T. GY.: Kiváló kiegészítő edzés a kajak mellé. Az egész testet megmozgatja, emellett növeli a kondíciót. Többnyire a felsőtestünkre edzünk – és fontos, hogy a lábainkat se hanyagoljuk el. A változatosság is jól esik. Egyébként a kajakos edzés nem csupán evezésből áll, és a téli felkészülés különbözik a nyáritól. Télen sokat futunk, úszunk, súlyzózunk. Emellett van egy kiváló tanmedencénk, ott szoktunk evezni.
E.V.: Kombinált edzéseket végzünk. Nekünk már nem kell növelni az izmainkat, arra összpontosítunk, hogy ami van, azt minél effektívebben tudjuk mozgatni. Fölösleges lenne rajtunk még 10 kg izom, amit nem tudunk használni – csak teherként cipelnénk magunkkal a csónakban.

Amikor itthon vagyok, naponta hány órát edzetek?
T. GY.: Olyan 4-5 órát, délelőtt kettő – kettő és felet, majd délután ugyanennyit. A téli edzéstervben váltakozva úszunk, evezünk a tanmedencében, súlyzózunk, futunk. Többet nem lehet, valamikor regenerálódni is kell. Február 25-én készülünk az első, hosszabb edzőtáborba, Kaliforniába, hat hétre. Valójában ott kezdjük el az evezést, a vízi felkészülést.

Az olimpián K2-es és K4-es számban is versenyeztek majd, ez utóbbiban Denis Myšákkal és Linka Tiborral egy csónakban. Melyiket formációt tartjátok esélyesebbnek?
E. V.: A négyessel világbajnokok lettünk tavaly, ennek tehát elméletileg nagyobb az esélye a dobogóra. Kettesben kiegyelítetteb a mezőny. De ezt sose lehet tudni. Ez egy sport, ráadásul nagyon speciális versenyről van szó. Sok mindentől függ a győzelem, például nem biztos, hogy mindenki bírja majd idegekkel. Négy embernél nagyobb a hibalehetőség is. Mindent el tudunk képzelni, és mindenre fel is kell készülnünk. Most azonban nem foglalkozunk ezekkel a dolgokkal. Készülünk, tesszük a dolgunk – pillanatnyilag ez a legtöbb, amit tehetünk.

Szeptember első hetében már jártatok Rióban, kipróbáltátok a pályát. Milyennek találtátok?
T. GY.: Nekünk tetszett, szerintünk gyönyörű. Rió luxus negyedében található, a kajak-kenu pálya vize a híresztelésekkel ellentétben tiszta. Rió jelképe, a hatalmas Krisztus-szobor egyenesen a pályára néz. A problémát az jelenti, hogy nem építették meg azt a vízen úszó, óriási lelátót, amelyet az utolsó 200 méterre terveztek. Ez pedig rendkívül fontos lett volna, méghozzá azért, mert e nélkül a pálya elég szeles. Ráadásul a széljárás teljesen kiszámíthatatlan és változó. Amikor kipróbáltuk a pályát, délben szélcsend volt, aztán egyszer csak elkezdett elölről fújni, aztán egy órán belül oldalról, aminek következtében a víz hullámos lett. Lesz mit dolgoznunk, ha az olimpia ideje alatt is feltámad a szél.

Ki a legnagyobb ellenfél? Kitől tartotok legjobban?
E. V. : A magyarok mindig nagyon jól eveznek, de ott vannak a csehek és a fehéroroszok is, párosban pedig leginkább a németektől és az ausztráloktól tartunk. De azt is mondhatnánk, hogy mindenkitől, hiszen oda csak a legjobbak juthatnak ki. És mindig lehetnek meglepetések.

Évente 4-5 hónapot töltötök edzőtáborokban. Mindketten kétgyermekes családapák vagytok. Hogy bírják a családjaitok?
E. V.: Már hozzáedződtek. A szezon utolsó versenyét azonban már mindig alig várják. A családjaink támogatása nélkül nem vittük volna ennyire. Egyébként teljesen normális életet élünk, amikor otthon vagyunk, mi is hordjuk-visszük a gyermekeinket iskolába, szakkörökre, stb, mint más apák. Nem élünk extra életet.

Mit adott nektek a sport, milyen emberekké váltatok a hatására? Üzennétek-e valamit a fiataloknak?
E.V. és T.Gy.: Ha a külsőségeket nézzük: elismert és híres emberekké váltunk, beutaztuk a világot, megtanultunk angolul, rengeteg barátot, ismeretséget szereztünk. Ami azonban ettől sokkal fontosabb, hogy milyen belső értékekre tettünk szert. Megtanultunk kitartóan küzdeni egy kitűzött célért. Megtanultunk várni, ha valami nem sikerült, újra és újra felállni. Kiismertük magunkat, tudjuk, hol vannak a saját határaink. Mindez hitet és önbizalmat ad az embernek. Minden gyereknek azt tanácsoljuk: próbáljon ki több sportot is, és amelyik a legjobban ül neki, amellett tartson ki. És ne akarjon azonnal győzni. A verseny ilyenkor még játék, és ebben a korban az a fontos, hogy egyáltalán mozduljon ki a lakásból, szerezzen barátokat, éljen egészségesebb életet. Nem arra kell törekedni hogy ő legyen a jövő bajnoka – az a fontos, hogy a sport által kiegyensúlyozott, önbizalommal teli személyiséggé váljon.

Hübschné Dráfi Anikó