Régió 2012. 02. 13.

Sikeres jótékonysági koncert Petike gyógyulásáért

Jótékonysági koncertet szerveztek a komáromi civilek február 12-én az Arany 17 Rendezvényközpontban. A cél egy ritka autoimmun betegséggel küzdő kisfiú, Petike gyógyulásának támogatása volt. A koncerten mintegy kétszázan vettek részt.

Petike családja az utóbbi hónapokban jövedelem nélkül maradt. A kisfiút ugyanis augusztus óta egy budapesti kórházban kezelik, édesanyja pedig a nap 24 órájában ápolja. Emiatt kénytelen volt feladni vállalkozását is. A kisfiú számos vizsgálaton esett már át, ám az orvosok egyelőre csak találgatják az országban egyedül nála diagnosztizált, ritka autoimmun-betegség gyógymódját. Petike nem műthető, a gyógyulására azonban mégis van esély.

A gyűjtést hónapokkal ezelőtt a kisfiú óvodája, a Kistáltos kezdeményezte. A család megsegítésére most a helyi civilek egy zenés-verses délután keretében fogtak össze. A rendezvényen, amelyen a dr. Molnár Attila polgármester, fővédnök mellett, a városvezetés több tagja is megjelent elsősorban helyi művészeti csoportok léptek fel, így a Magyarock Dalszínház, a Zsebsün Együttes, a Mingyá Zenekar, az Egressy Béni Zeneiskola, a László testvérek vagy épp a Délibáb Színház. A jótékonysági koncerten Buváry Lívia, a Magyar Állami Operaház magánénekese Gyökér Gabriella zongoraművész kíséretével adott műsort. A rendezvény jóvoltából a család részére több százezer forint gyűlt.

Támogatók:

Kistáltos Óvoda
Komáromi Kulturális, Sport és Szabadidő Nonprofit Kft.
Komárom Város Önkormányzata
Kompress Kft.
Vivace Zenei Egyesület
Ister Gitár Egyesület
Kósa Nelli
Magyarock Dalszínház
Mingyá Zenekar
Zsebsün Együttes
László testvérek
Egressy Béni Zeneiskola
Bertalanits Zoltán
Délibáb – Színház

(forrás: komarom.hu)