Város 2018. 12. 18.

„Szlovákia korlátok nélkül” díjat kapott Komárom

2018. december 10-én Pozsonyban az egészségkárosultak világnapja alkalmából hirdették ki az Önkormányzat korlátok nélkül című verseny 2016-2018-as időszakra vonatkozó eredményeit.

Az Önkormányzat korlátok nélkül elnevezésű projekt 1999-ben indult az egészségkárosultakat tömörítő szervezetek szövetsége, a GEMMA ´93 polgári társulás és Szlovákiai Városok Uniója összefogásával azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a sérült emberek zökkenőmentesebb beilleszkedését a helyi közösségek életébe és a tágabb társadalomba.

A verseny szervezőbizottsága a legmagasabb kitüntetést, a Szlovákia korlátok nélkül – plakettet idén a következő önkormányzatoknak ítélték oda: Eperjes, Pozsony – Főrév városrész, Érsekújvár, Komárom, valamint az Eperjesi megyének. Komárom a Singellő városrészben a mozgáskárosult gyermekek részére létesített játszótérért kapta a komoly elismerést. A díjat városunk polgármesterének, Keszegh Bélának a Szlovákiai Városok Uniója főtitkára, Milan Galanda adta át.

Az említett játszótér az októberi és novemberi hónapok folyamán épült meg a Selye utcában. A 30 ezer eurós költségvetés kétharmadát a város, 10 ezer eurót pedig a komáromi tömegközlekedést működtető Arriva cég jótékonysági alapítványa adományozta e nemes cél megvalósítására. A játszótér olyan elemeket is tartalmaz, amelyeket a testi fogyatékkal élő gyermekek is használni tudnak.