Sport 2013. 05. 02.

Szomorú majális a KFC-stadionban

A munka ünnepén, május elsején pótolták a Régióbajnokság nyugat-szlovákiai csoportjának elhalasztott meccseinek a domináns részét, konkrétan a 17. forduló összecsapásai kerültek terítékre. Természetesen az alacsonyabb osztályokban is nagyüzem volt.

A KFC a tavasz meglepetéscsapatát, Szakolcát látta vendégül hazai pályán. A tavasszal még veretlen lila brigád otthon is bizonyítani szeretett volna, viszont akadtak hiányzók. Két alappillér: Szórád Csaba és Nagy József eltiltás miatt nem futhatott ki társaival a zöld gyepre.(négy sárga, illetve piros lap)

A csapatkapitány és Nagy hiánya is nagyon érződött, mint az kiderült a játék folyamán. A vendégcsapat aktívan bekezdett és átvette a játék irányítását. Megvoltak a helyzeteik, és fölényüket a 27. percben gólra is váltották. A viszontválasz elmaradt, s ezt tetézve még a félidei pihenő előtt másadszor is beköszöntek a szakolcaiak. A lila brigádnak szinte momentuma sem volt az első játékrészben.

A másodikban aztán jobban rákapcsoltak a komáromi fiúk, de a lendület rövid időintervallumon belül elfogyott. Veszélyes helyzetig talán egyszer jutottak el, de Gonzálesnek nem sikerült megzörgetnie a hálót. A nyolcvanadik percben pedig jött a kegyelemdöfés. Komoly védelmi hiba után a vendégek nem kegyelmeztek, és beállították a 0:3-as, osztálykülönbségnyi végeredményt.

A komáromi csapat teljesen csődöt mondott ezen a napon, hiszen helyzetig is alig-alig jutottak el. A táblázaton Szakolcával cseréltek és a harmadik pozíciót foglalják el. A listavezető Súr erejéből is csupán 1:1-es döntetlenre futotta Tótmegyer ellenében, de a távolság ennek ellenére tovább nőtt.

kfc-banner

Bár még nincs veszve semmi, ami a bajnoki címet illeti. Ahhoz viszont szombaton két vállra kell fektetni az éllovas Súrt. Ők látogatnak Komáromba. A kezdő sípjel 16:30-kor harsan föl. Parázs csata várható és reményeink szerint hazai siker. Kíváncsian várjuk a felsőházi derbit!

A KFC Szakolca elleni összeállítása a következő volt:

21-Kosťukevič Andrej 5-Kökényesi Attila 4-Podlucký Michal (c) 6-Wilson Eugen Speck 8-Németh Zsolt 10-Bottyán Attila (9-Uzola István) 11-Gonzáles Jozef 14-Mészáros Ádám 12-Kóša Tamás 3-Szabó Marek 13-Csonka Árpád (17-Cong Peter)