Turizmus Dél-komárom 2023. 01. 25.

Tematikus túra indul Dél-Komáromban az idegenvezetők világnapján

Február 18-án szombaton érdekes, történelmi, kulturális programon lesz lehetőségünk részt venni Dél-Komáromban.

– A neves nap apropójából az idegenvezetés költségét átvállaljuk a résztvevőktől. A gyülekező a dél-komáromi Tourinform iroda előtt lesz, az Igmándi út 2. szám alatt. Innen a Csillagerőd és a Monostori erőd megtekintése után Észak-Komárom belvárosában teszünk egy sétát. Idegenvezetőink segítségével vezetett túrán vehetnek részt az érdeklődők, akik megismerhetik a komáromi erődrendszer két legnagyobb Magyarországon található erődjét. A Csillagerőd kiállításán olyan kiemelkedő művek másolataival találkozhat, mint a méltán híres hellnisztikus Méloszi Aphrodité (Milói Vénusz) vagy a római Laokoón – csoport. A Monostori erődünk pedig Közép – Európa legnagyobb újkori erdője, mely 1850-től egészen 1871-ig épült. A túra zárásaként Észak-Komárom sétálóutcáján Lehár Ferenctől Jókain át Klapkáig kaphat ízelítőt történelmünk egy-egy szeletéből – nyilatkozta Proczeller Tamás, a Tourinform vezetője.

További információk:

A helyszínek között a túrán résztvevőket busszal szállítják. Nagyobb számú résztvevők esetén (több, mint 30 fő) csoportokat hoznak létre, melyeknek saját vezetőjük lesz, akik a megadott helyszíneken vezetik a csoportokat.

A túrára maximum 100 fő jelentkezhet!
Találkozási pont Komárom város Tourinform irodája. 2900, Komárom Igmándi út 2.
A túra Komárom város Tourinform irodájától indul és itt is ér véget.
A túrán csak előre megváltott jeggyel lehet részt venni.
A túrára belépőjegyet Komárom város Tourinform irodájában vagy az iranykomarom.hu oldalon való jelentkezést követően válthat.
A túrára jelentkezni személyesen és telefonon a dél-komáromi Tourinform irodában, online az iranykomarom.hu oldalon lehetséges.
Online jelentkezésről e-mailben és telefonon is visszajeleznek a szervezők.
Online jelentkezéshez űrlap kitöltése szükséges.
A megadott személyes adatok alapján a Tourinform díjbekérőt küld ki.
A díjbekérőn kiegyenlítését követően a jegyet elküldésre kerül a megadott e-mail címre, melyet a helyszínen kell bemutatni.
A megváltott jegy tartalmazza a helyszínek közötti utazást az erődökbe való belépést tárlatvezetéssel és az észak-komáromi sétát vezetéssel.

JELENTKEZÉS ITT!