Sport 2018. 08. 06.

Újabb győzelmet aratott a KFC, a tabella élén a lilák

Újabb értékes 3 pontot gyűjtött be a KFC Komárom augusztus 4-én, a szlovák másodosztály 2018/19-es kiírásának 3.fordulójában. A komáromiak ellenfele ezúttal az FC Petržalka gárdája volt. 

A szebb napokat is megélt FC Petržalka két győztes meccsel a háta mögött érkezett meg Komáromba, ahol elsődleges céljuk a menetelés folytatása volt. A mérkőzés azonban messze nem úgy alakult, ahogyan azt a ligetfaluiak elképzelték volna.

A mérkőzés nagy irammal vette kezdetét, a két csapat közül a hazai pályán játszó Komárom volt az aktívabb. Az alaphangulatot is a lilák adták meg, miután már az első percben veszélyeztették az ellenfél kapuját. A 19.percben pedig a vezetést is sikerült megszerezniük a hazaiaknak: egy védelmi hibát követően Nurkovič fejelt (!) nagy erővel nagyjából 16 méterről a hálóba.  A vendégek az első félidő vége előtt tovább rontották helyzetüket, miután a ligetfalui Ďurek durva belépője után a bíró felmutatta neki a piros lapot.

A második félidő az emberelőnyben játszó komáromiak akarata szerint zajlott. A 48.percben Nurkovič megduplázta csapata és saját góljainak számát a mérkőzésen, miután egy középre passzolt labdát helyezett okosan a hálóba.

Habár a mérkőzés hátralevő részében mindkét oldalon akadtak lehetőségek, a végeredmény már nem változott, így a KFC megérdemelten tartotta otthon a 3 pontot. 

KFC Komárno – FC Petržalka 2:0 (1:0)
– szlovák másodosztály 3.forduló – 
gsz.: Nurkovič 19′, 48′

Győzelmével Komárom 3 fordulót követően az élre ugrott.  A csapat következő mérkőzését Máriatölgyes-en játssza a helyi FK Dubnica nad Váhom együttese ellen.

Videó összefoglaló:

Képek:

38458372 1956586861046442 1551918142429593600 n 38446639 1956585264379935 9204764322973089792 n 38442543 1956584824379979 3754453521588551680 n 38624488 1956585311046597 1363502965150711808 n 38624473 1956586427713152 4596421988125245440 n 38539070 1956586597713135 8973079257152487424 n 38639248 1956586687713126 8939453039069102080 n 38461342 1956588987712896 2704022297580142592 n 38498879 1956587417713053 6588835094578855936 n 38439997 1956589911046137 1867785533619437568 n

 

(fotók: Kovács Zoltán Facebook oldal)