Warning: Undefined variable $has_no_ad_tag in /www/s/z/u78941/public_html/wp-content/themes/cys/single-post.php on line 27
Újdonságokkal közelít a 2025-ös Komáromi Napok

Április 24-től bevágtat Klapka György városába és a komáromiak köztudatába a közösségi hangulat. Ezúttal egészen május 4-ig tart majd a város legjobb hetének programkavalkádja – és a Komáromi Napok a fesztiválhangulaton felül egyéb tekintetben is bekapcsolódik a trendi körforgásba…
Újdonságok és fejlesztések a rendezvényen
A szervezést immáron 3. éve a Kemar s.r.o. látja el. „Többedmagunkkal dolgozunk azon, hogy a rendezvény zavartalanul és kiváló minőségben valósulhasson meg. A Zlatý Bažant főszponzorként, a Hungarian Stars csapata és személyzete, a Meteor Sound & Light a kiváló színpadtechnikával, a Raczio a sátrak és padok rendelkezésre bocsátásával. A rendezvény létrehozásában bő 50 ember vesz részt. Plusz infó, hogy a pályázat keretein belül kötelező az egyes előadókat élő koncertekre leszerződtetnünk. A jelenlegi piaci árak és körülmények mellett ez egy nehezített terep, de a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk kihozni a maximumot.” – mondta el Keszeg Dávid főszervező.

Klapka és a napszemüveg
A Komáromi Napokat minden évben április végén rendezik meg, emléket állítva az 1849. április 26-án lezajlott első komárom-szőnyi ütközetnek, amelyet Görgei, Klapka és Damjanich honvédcsapatai vívtak meg. A Schlik tábornok osztrák serege elleni dicső győzelem tiszteletére 1992 óta e jeles dátum a város legfőbb ünnepnapja. “Mivel több mint 150 éves történelmi eseményről van szó, igyekeztünk oly módon is összekötni a múltat a jelennel, hogy annak szimbóluma látványban némiképp humoros köntöst öltsön. Így került Klapka alakjára az ominózus modern kiegészítő” – így egy új perspektívát nyitva a rendezvény látogatói számára. Hogy egy másfajta szemüvegen át is kémlelhessék a Komáromi Napokat a soron következő generáció tagjai, Klapka György után – ha ma is velünk volna – szabadon.

Mi minden változott, és újult meg az utóbbi évek legjobb komáromi napjaiban?
- BORUDVAR átalakítása: A borászok az Európa-udvarba költöztek, barátságos légkört teremtve a minőségi borok kóstolásához. A külön színpadon zajló fellépések párhuzamosan több látogató igényeit is kielégítik. A bővített területkihasználás a visszhangok alapján jól bevált, a külön színpadon párhuzamosan zajló fellépések többek igényét is ki tudják egyszerre szolgálni. Koccintsunk a BORUDVARBAN!
- Választható borospoharak: A vendégek különböző méretű és formájú poharakból választhatnak, így mindenki megtalálhatja a számára ideális eszközt a borkóstoláshoz. Míg valakinek az egyszerű, kisméretű kóstolópohár válik be, addig mások ragaszkodnak az öblösebb, jobban szellőztethető kupákhoz. Így tehát az igényesebb borélményre vágyóknak sem kell aggódniuk.

- UGRIPARK a gyerekeknek: Az ugrálóvárak és egyéb gyerekprogramok lehetőséget biztosítanak a legkisebbek szórakozására, miközben a szülők élvezhetik a nyugalom perceit. Ugorj fejest az UGRIPARKBA!
- Az egészségügyi és biztonsági szolgálat fejlesztése: A rendezvény teljes ideje alatt jelen lévő mentőszolgálat és biztonsági személyzet gondoskodik a látogatók testi épségéről és egészségéről.
- DJ-k a zenekarok előtt, alatt és után! A meghívott lemezlovasok gondoskodnak a folyamatos, emelkedett hangulatról a koncertek közötti átállások során. Hogy sose álljon be a csend, és az éjjel soha ne érjen véget… Mert amíg ők zenélnek, mi maradunk, és annál később zárjuk az éjszakát!
- Kivetítők két helyszínen a színpadon kívül: A nagyszínpad programjai két ponton is kivetítőkön követhetők, így a távolabb állók sem maradnak le a történésekről.
- Megnövelt számú mellékhelyiség: A vizesblokkok mennyisége biztosítja a látogatók kényelmét, és higiéniai igényeinek kielégítését.
Repohár-rendszer bevezetésével beállunk a trendi repoharazásba is!
Miközben nagykanállal faljuk az életet, és az ételeket, több mint 20 árusnál tölthetjük tele azokat a repoharakat, melyekkel a szervezők az idei akciónak állítanak emléket. Miért jó ez nekünk?
- Praktikus és tartós: A masszív poharak nemcsak a rendezvény ideje alatt használhatók, hanem később otthoni eseményeken, piknikeken is hasznosak lehetnek. Ráadásul egy masszív pohárból a nedű is ritkábban löttyen ki…
- Visszaválthatóság: A repoharak két ponton is visszaválthatók a rendezvény ideje alatt, vagy akár emléktárgyként haza is vihetők. A repoharak két ponton is visszaválthatóak a Komáromi Napok teljes időtartama alatt. Szabadon eldönthetjük, hogy hazavisszük-e a poharat szuvenírként, vagy tokent (azaz zsetont) kérünk cserébe.
- Token-rendszer: A visszaváltáskor kapott tokenek (zsetonok) a jövőbeni rendezvényeken (Komáromi Napok, Borkorzó) is beválthatók repoharakra, így a rendszer hosszú távon is előnyös.
- A repoharak használatával csökken a hulladék mennyisége, hozzájárulva a fenntarthatósághoz. A repoharak logisztikája hatékonyabb, mint sem temérdek instant szemetet termelni.
- Digitális programfüzet: A poharakon elhelyezett QR-kódok segítségével a látogatók könnyen hozzáférhetnek a rendezvény digitális programfüzetéhez.
A nagyobb fesztiválokhoz hasonlóan a Komáromi Napok is lépést tesz a tudatosabb rendezvényszervezés irányába. A következő összejöveteleken pedig ily módon is spórolhatunk az egyszerhasználatos műanyag- vagy papírpoharak díján, melyek ráadásul már egyáltalán nem számítanak filléres tételnek…

Még egy pohárral jöhet a különleges Jókai-emlékpohár?
A Jókai-bicentenárium örömére még egy különleges poharat is bezsebelhetnek a látogatók. A limitált kiadású, retró pohár méltó emléket állít a város híres szülöttének, és egyedi szuvenírként szolgálhat a látogatók számára.
És mi lesz idén a program?
Hogy ne kelljen kibogarászni a húzó neveket, az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány kiemelt programpontot:









- Április 26-án éjszakai erődtúrán kalandozhatunk.
- Április 27-én vasárnap megnyílnak az Öregvár kapui. Az 5. Ostromlakoma vásárral és különféle kulturális programokkal várja a családokat. Ugyanezen a napon kerül sor az országos erősember-versenyre az Újvár parkolójában.
- Május 1-én átfuthatunk az északi oldalról a déli fertályra. A Komárno-Komárom nemzetközi utcai futóversenyre már több mint 700-an jelentkeztek!
- Ugyancsak a munkaszüneti napon lesz A népművészet ünnepe elnevezésű minifesztivál a Tiszti Pavilon udvarán – 17:00-tól többek közt Korpás Éva, a Mérges banda és a Generáció Táncegyüttes fellépésével.
- A Klapka téren felállított nagyszínpadon csütörtökön 18:00-tól a Jóvilágvan kezdi a sort, és 20:30-tól Adam Ďurica ad koncertet. Közben Dj Dilemma, Sipos Dávid zenélnek az Európa-udvarban.
- Pénteken 18:00-tól Petra Börnerová, 20:30-tól pedig a Children of distance hozzák el a nosztalgikus hangulatot. DJ Ricardo keveri a zenéket a boros standok közt.
- A családok május 3-án és 4-én Mókás udvar néven temérdek gyermekprogramra számíthatnak a Tiszti Pavilon udvarán.
- Szombaton 18:00 órától Arizóna, 20:30-tól pedig Tina érkezik.
- Vasárnap hattól Bryan Adams dalokat hallgathatunk, fél kilenctől pedig az Ismerős Arcok, majd tizenegykor a fényshow zárja a sort.
A környék INGYENES programpontjait a komarnanskedni.sk oldalon, illetve ITT is eléred. Az eseményhez ITT tudtok csatlakozni.