Kultúra 2016. 02. 29.

Vastaps fogadta Soóky László darabjának ősbemutatóját

Telt ház előtt mutatta be Benkő Géza színész Soóky László A nagy (Cseh)szlovákiai magyar csönd című derűs szomorújátékát szombaton este, Komáromban, a Tiszti pavilon dísztermében.

Az ősbemutatón a szerző és Varga Emese, a monodráma dramaturgja is megjelentek. Az előadásra éppen a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény aláírásának hetvenedik évfordulóján került sor. Mint ismeretes, Gyöngyösi János külügyminiszter és Vladimír Clementis külügyi államtitkár 1946. február 27-én írták alá Budapesten, a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezményt, melynek értelmében a két ország áttelepítés révén kívánta rendezni a második világháború után ismételten felmerülő kisebbségi kérdést. A kitelepítés is témája a Nagy (Cseh)szlovákiai magyar csönd című monodráma történeteinek.

Csönd-05

Az előadáshoz kiadott, Dúdor István grafikáival illusztrált, információs lapon Soóky László türelemre int. A kortárs felvidéki író szerint a tragédiák folyamatában kialakul a várva-várt szlovákiai magyar dráma is. Ugyanott Varga Emese dramaturg úgy fogalmaz, hogy a beleegyezés, beletörődés csöndje nem hasonlít a gyönyör, az áhítat, a megértés öröméből megszólaló csöndre, sem a cinkosság némaságára. Benkő Géza a kimondott és a ki nem mondott szavak mögötti csöndben hisz. Az előadás csöndjeit beszédes csöndeknek szánták.

Csönd-07

A február 27-én este tartott ősbemutatón – melynek fő támogatói a Csemadok Országos Tanácsa, a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és Domin István, Izsa polgármestere voltak – a közönség megértette az üzenetet, hosszan zúgott az ütemes taps, később felállt a nézőtér. Az előadáson megjelent Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, Stubendek László polgármester, számos komáromi közéleti személyiség. Az ősbemutatót megtekintették Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója és Csasztvan András, a szarvasi Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója. Az előadás hamarosan útra kel, a fővárosban és a Felvidék számos pontján szeretnék előadni, sőt felmerült a helyszínek között Szarvas is.

(b)
Fotó: Heiser Hajni

Csönd-06

Szólj hozzá!