Sport 2014. 02. 04.

Versenyzés közben egyre többször jut eszembe a családom

Autóversenyző és vállalkozó. Nehéz a kettőt összeegyeztetni – mondta. Kérdeztük még a versenyzés varázsáról, a sebesség iránti szerelméről, a félelemről, de a női autóvezetőkről is. Csente Márió, városunk, szélesebb régiónk eddigi legsikeresebb rally versenyzője, aki több mint tíz éve sikert sikerre halmoz és bajnoki címekre tör. Mi a rally? Az idegek, a kitartás és a technika kombinációja négy keréken keskeny aszfalt utakon, vagy terepen, szűk és kanyargós erdei utakon, fák között száguldva akár 200 feletti tempóval. A gyorsasági autóversenyzés csúcs kategóriája. Ezt a félelmet sutba vető férfiút szeretnénk most bemutatni.

csente 111

Márió, a fiúkat kezdetben elbűvölik a szép lányok, de a gyönyörű autók is. Mikor kerítette hatalmába úgy igazán a benzin szaga?
Kis gyerekkoromtól fogva autóversenyző szerettem volna lenni. Édesapám hivatásos gépkocsivezető volt, így már nagyon korán kormány mögé ülhettem. A nyári szüneteket jóformán a teherautójában töltöttem el. Tíz éves koromra már jól vezettem. Így ivódott belém a benzin szaga.

Innentől már egyenes volt az útja a versenyzésig?
Hát nem éppen. Édesapám sohasem versenyzett, hiányzott a családi háttér, az atyai jó tanácsok és az anyagi támogatás, ellentétben sok versenyző társamhoz képest. Így magamnak kellett mindent megteremtenem. Az én időm 1999-ben jött el, amikor elindultam életem első versenyén, a Bazin melletti Babán rendezett hegyi versenyen. Nyomtam a gázt, ahogy csak bírtam, azt hittem én vagyok a leggyorsabb. A célban ért a meglepetés. Versenytársaim nagyon elporoltak. Elszégyelltem magam, de mégis a folytatás mellett döntöttem. Figyeltem a többieket, megtanultam versenyezni és rövidesen már dobogós helyezéseket értem el. Hatalmába kerített a versenyzés varázsa.

Mikor és hogyan jött a rally?
Még két szezont hegyi versenyeztem, majd 2002-ben megkeresett egy járásbeli rally versenyző, hogy legyek a navigátora egy helyi rally versenyen. Elindultunk, és én a verseny közben kedvet kaptam, hogy egy rally kocsi volánja mögé üljek. Ezt én is tudom csinálni, mondtam magamnak. Végleg a sebesség szerelmese lettem.

Pilótaként első rally versenye itt volt a szomszédban. Hogy emlékszik vissza rá?
2003 őszén Ógyallán rendezték a hazai bajnokság utolsó előtti futamát. Beszereztem a szükséges engedélyeket, olcsón vettem egy Peugeot 205 GTI sportgépet és rajthoz álltam az amatőröknek kiírt kategóriában. A versenyt sikerült befejeznem és a célban várt a meglepetés. Újoncként megnyertem saját kategóriámat. Újra a folytatás mellett döntöttem, de jobb kedvvel mint Babán.

A kis Peugeot után jöttek az újabb, erősebb és gyorsabb autók. 2007-ben miért döntött a legendás négykerék-meghajtású Subaru Impreza WRC mellett?
Egy Ibiza GTI – re váltottam, amellyel szintén jól szerepeltem a hazai futamokon. Mivel addig csak kétkerék-meghajtású autókkal voltak tapasztalataim és szerettem volna előbbre lépni, tudtam, hogy most már egy négykerék-meghajtású speciál gépre lesz szükségem. Hogy miért a Subaru? Magam sem tudom, de gondolatban mindig is vonzódtam hozzá. Talán a legendás híre miatt. Összeszedtem a pénzt és megvettem első használt Impreza WRC-met. Azóta sem bántam meg.

csente 222

A rally versenyágban a sikerhez nem elég csak az erős és gyors autó. Szüksége van megbízható navigátorra és kitűnő szerelőkre is. Milyen a csapata ezen a téren?
Mindenki nagyon profi. Jelenlegi navigátorom Csehországból való, megbízom benne. Ha ez nem így lenne, még rajthoz állni sem lenne érdemes. A szerelőgárdám tagjai viszont komáromiak vagy a környékből valók. Igazi mesterei szakmájuknak. Verseny közben a sebességváltót húsz percen belül kicserélik, és elvégzik még a teljes ellenőrzést is. A szervizekben ez egy napi munka. Nagyon sokat köszönhetek a szerelőimnek. Ők is a sikereim zálogai.

A hazai bajnoki futamokon kívül milyen versenyeken indul még? Milyen az éves verseny naptára?
Maga a szlovák bajnokság is időben nagyon leterhelő. Két futama Magyarországon zajlik. Ezenkívül a közép európai zóna versenysorozat futamain indulok még, melyek már nagyon színvonalas nemzetközi versenyek.

Melyik versenyszezonjára emlékezik vissza legszívesebben?
Statisztikailag az első Impreza WRC-vel futott 2007-es idény volt a legjobb, kategória bajnok lettem. Viszont a legjobb szezonomnak az ideit tartom, mivel ekkor vívtam a legnagyobb csatáimat az ellenfeleimmel. Éreztem, hogy bajnok lehetek, de a technika közbeszólt, így csak harmadik lettem csoportomban a hazai bajnokságban és az összetett versenyben pedig kilencedik. A zóna sorozatban is sikeresen szerepeltem, harmadik lettem a kategóriámban. Decemberben volt a díjátadás Olaszországban.

Az Impreza WRC-je nagyon újnak tűnik?
A régit le kellett cserélnem, mert már nagyon elhasználódott a versenyeken. Tavaly már az új kocsival rajtoltam. Erősebb is, gyorsabb is mint a régi. Igen bonyolult a technikája. Mérnök állítja be a motor elektronikáját és a futóművet is. Nagyon precíz munkát igényel, egy kis malőr és a versenyt sem tudjuk befejezni. Kétszer is megtörtént ez idény közben, így elúsztak a pontok is.

csente 444

Az autóversenyzőktől mindig megkérdezik, fél-e verseny közben?
A versenyző is ember. Mindegyikünk úgy ül be az autójába, hogy tudatában van a kockázatnak. A rallyban ez fokozottan érvényes már a pályák miatt is. Itt nincs bukótér vagy fékezőzóna, mint a Forma 1-ben. Nem egyszer az életünket is kockáztatjuk. De mikor felveszem a sisakot és bekapcsolom az öveket, biztonságban érzem magam. De a tudat alatt ott lapul a félsz, vagy inkább kis előrelátás, óvatosság. Bevallom előfordult már velem, hogy erdei utakon, öles fák között száguldva valami megszólalt bennem – vedd vissza a gázt, otthon vár a család – de ez csak egy pillanatig tart, s a gázpedál maradt a helyén. De második gyermekem megszületése óta, egyre gyakrabban fordul elő ez velem.

Nagyon várta a szezont záró Slovakia Ringen rendezett futamot. De csak nézője volt. Miért?
Ez már tét nélküli futam volt, nem számított már a bajnoki futamok közé. Mivel itt van a szomszédban a szerdahelyi járásban, nagyon sok szurkolóra, barátra, ismerősre és a szponzorok jelenlétére számítottam. Szerettem volna jól szerepelni előttük, köszönetképpen egész évi támogatásukért. Apró technikai hiba volt az oka távolmaradásomnak, melyre csak itthon találtunk rá a motor szétszedése után. Ha elindulok, tönkre ment volna a motor.

Márió, nők a volán mögött, vagy a versenyautók kormányánál férfiszemmel. Ön talán a legelhivatottabb erről nyilatkozni.
Mi férfiak hajlunk rá, ha valaki hibázik előttünk akár az utakon vagy a versenypályán, hogy rögtön rávágjuk – biztos nő ül a volán mögött. Más a véleményem. A nők is ugyanolyan képességekkel rendelkeznek e téren, mint a férfiak. Hiszen közöttünk sem mindenki Sebastain Vettel. Viszont Michele Mouton, egy rendkívül csinos francia hölgy a rally ágazatban egy 600 lóerős négykerék-meghajtású Audi Quattro-val kiporolta majdnem az egész világbajnoki férfimezőnyt nem is egy VB futamon, és az év végén a végelszámolásnál az összetettben ezüstérmes lett. Egy férfin kívül a mezőny összes többi férfiúja szívesen cserélt volna akkor vele. A hazai bajnokságban is indul nem egy sikeres női versenyző.

MicheleMouton 1

Már folyik a felkészülés az új szezonra?
Teljes energiánkat már a felkészülésre fordítjuk. Úgy hiszem a technikával nem lesz gond, viszont az elhúzódó gazdasági válság ránk is kihat, szponzorokat kell még találnom, s akkor nem lesz semmi gond. Irány a dobogó legfelsőbb foka.

Versenyzés mellett vállalkozik. Melyik a szabadidős tevékenység?
Egyik sem. Mindkettő teljes embert kíván. Nehéz összeegyeztetni a kettőt. A vállalkozásomból tartom el a családot, így mégiscsak a versenyzés az úgymond „agyi relax“, kikapcsolódás profi szinten, higgyék el szükség is van rá. De határokat szabtam, hogy a hobbim sose legyen a család kárára, se anyagi, se más téren. Számomra a legszebb dopping, hogy gyermekeim szinte már kötelezően várják tőlem a verseny utáni serleget, az is előfordult már, hogy a kisebbik gyerek elsírta magát, ha elmaradt a kupa. Köszönöm az egész családom támogatását, enélkül nem is versenyezhetnék.

csente 555

Márió, végezetül még számtalan sportsikert, erőt , egészséget valamint sok boldogságot kívánunk Önnek és egész családjának. Köszönjük a beszélgetést.

(PT)