vasárnap, október 21. - Orsolya (hu) - Uršuľa (sk) 1 EUR = 0 HUF 10 °C
Sport

Csajok a csúcson

Az elmúlt hétvégén a dél-komáromi Jókai moziban gyűltek össze a város fit-kidesei, hogy bemutatóval egybekötött gálán köszöntsék a sportág idei legjobbjait, valamint, hogy számot adjanak a szezon eredményeiről. A sporteseményen dr. Molnár Attila polgármester és Beigelbeck Attila a Komáromi Városi Sportegyesület elnöke szólt a jelenlévőkhöz.

Vadkerti Ildikó edző külön kiemelte, hogy az idei évben három sportoló is a dobogó legmagasabb fokára állhatott országos megmérettetések alkalmával, így Suhajda Flóra, Somogyi Lola mellett ez évben Köbli Dorka bizonyult a legjobbnak.

Ezzel együtt valamennyi sportolónak, szülőnek és segítőnek, köztük Pintér Dorinának, Pintér Alexandrának és Suhajda Flórának is szeretném megköszönni mindazt a rengeteg munkát, amelyet a szezonban az egyesületbe fektettek – tette hozzá a vezetőedző.

A húsz éves múltra visszatekintő sportág Dél-Komáromban közel harminc igazolt versenyzővel büszkélkedhet, emellett nagy számú résztvevővel zajlanak a Petőfiben és a Dózsában tartott rendszeres tanfolyamok is.

A húsz éves múlttal bíró Fit-Kid, amely a tánc, a balett, a ritmikus sportgimnasztika és a torna egyfajta speciális keveréke Szolnokról indult, szép lassan azonban környező országokon kívül meghódította Olaszországot, Izlandot és Spanyolországot is.

Július első két hetében tábort rendeznek a Petőfiben, ahol „profik” mellett mindazon gyerekeket is várják, akik csak most ismerkednek ezzel a remek sportággal.

(Fotó: Morvai Tamás Róbert / Facebook)

FEL