péntek, augusztus 17. - Jácint (hu) - Milica (sk) 1 EUR = 324 HUF 28 °C
Kultúra

Hamarosan leleplezik az Aranyember szobrát a hetes lakótelepen

A Matesz – Komáromi Jókai Színház megalakulásának emlékére

A hetes lakótelep elején (a Bala élelmiszer üzlettel szemben) régóta álldogál egy szobor talapzata. Nos, nemsokára – január 30-án – emlékmű is kerül rá, a Teátrum színházi polgári társulás és Konrád Márta asszony jóvoltából. Az “Aranyember” szobrával a színház alapítótagjainak állítanak emléket.

A helyszín nem véletlen: itt állt valaha az a színházépület, amely otthont adott Csehszlovákia első magyar színházának, a Magyar Területi Színháznak. (A színház később kettévált, megalakult a kassai Thália Színház, majd a 90-es években a komáromi is új nevet kapott: ma Komáromi Jókai Színháznak nevezzük.) A szoborral emléket szeretnének állítani azoknak a színházalapítóknak, akik 1952-ben igencsak rossz körülmények között, de annál lelkesebben kívánták megalapozni a felvidéki önálló hivatásos magyar színjátszást.

 A szobor ötlete még a színház megalakulásának 60. évfordulója alkalmából született meg, 2012-ben. Ösztönzője Konrád Márta asszony, aki Konrád József, a színház egyik alapítótagjának özvegye. Konrád József színészként, rendezőként, művészeti vezetőként és igazgatóként is tevékenykedett, halála után a színház örökös tagjának választották. Konrád Márta asszony kezdeményezését a Dráfi Mátyás által fémjelzett Teátrum színházi polgári társulás karolta fel. Gyűjtésbe kezdtek – és csak most, 2017 januárjában sikerül megvalósítani az emlékmű felállítását.
A parkban található talapzatra kerül majd az Aranyember szobra

A parkban található talapzatra kerül majd az Aranyember szobra

A szobor alkotója Gáspár Péter, aki napjaink egyik legelismertebb szlovákiai magyar szobrászművésze, egyetemi tanár, országszerte számos köztéri szobor alkotója. A szobor az Aranyembert mintázza majd. “Azért erre a témára esett a választásunk, mert az Aranyember több szállal is kötődik Komáromhoz – felelt kérdésünkre Dráfi Mátyás, a Teátrum művészeti vezetője. – Egyrészt valós személyről van szó, akiről híres regény, majd ennek alapján színdarab is született. Ezt a színdarabot többször is játszotta a komáromi színház, többek közt mindjárt az első évadban, 1952-53-ban is. A szobor talapzatán a színházalapítók nevei olvashatók.”
A lakosok, önkormányzatok, intézmények adakozásából  összegyűlt összeg az eredetileg elképzelt Aranyember bronzba öntött szobrára nem volt elégséges, így a szoborbizottság egy kevésbé költséges változatot fogadott el. A leghathatósabb segítséget Komárom városától, Bugár Béla parlamenti képviselőtől, Világi Oszkártól, a Slovnaft vezérigazgatójától, a Ductus s.r.o – Héger Rudolf-tól, a Bethlen Gábor Alaptól, valamint magától a Teátrum színházi polgári társulástól kapták.
A szobor leleplezését 2017. január 30.-án, a MATESZ első bemutatójának előestjén tartják, 15:30 órai kezdettel. 

-drá-

A szobor makettje, hátulnézetből

A szobor makettje, hátulnézetből

FEL