kedd, december 12. - Gabriella (hu) - Otília (sk) 1 EUR = 314 HUF 0 °C
Régió

Idén is megszervezik “A Mi Karácsonyunk”-at

A Villa Camarum Polgári Társulás idén negyedik alkalommal szervezi meg A Mi Karácsonyunk címet viselő műsorfolyamot Észak-Komáromban. A szervezők célja, hogy közösségépítő jelleggel valósítsanak meg értékteremtő rendezvényt, előtérbe helyezve a régió kincseit és értékeit.

Az idei adventi rendezvények a társulás égisze alatt december 2-án és 3-án, 9-én és 10-én, 15-én, 16-án és 17-én, valamint december 22-én valósulnak  meg.

A zenei színpad, a kézműves és őstermelői vásár egyaránt elsődlegesen komáromi tehetségeket és termelőket vonultat majd fel, miután a szervezők meggyőződése, hogy Komárom és térsége kiváló és tehetséges előadóművészekkel bír, akiknek teret kell adni.

A társulás úgy véli, a Komáromi Karácsonyi Vásár eddig maradéktalanul nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezért úgy határoztak, hogy idén még rövidebb időtartamban, ám egy mozgalmasabb és telítettebb vásári hétvégét szerveznek.

A visszajelzések és a tapasztalatok alapján próbálják felépíteni a vásárt egy olyan vásári forgataggá, mely a nemzetközi színtereken is megállja a helyét. Olyan agórát álmodtak meg, mely elsődlegesen a régió ízeinek, formáinak és illatainak ad teret. Emellett megszólítottak több helyi műhelyt és manufaktúrát, kifejezetten ügyelve a helyi jellegre és a minőségre.

A Komáromi Mézeskalács díszítése a harmadik adventi hétvégén zajlik majd, a tésztákat a CBCG Pékségben és az F and K Pékségben is leadhatja az, aki hozzá szeretne járulni a tésztához.

Az Adventi koszorú esetében önálló programpont lesz a díszítés, melyhez arany alapot biztosítanak a szervezők.

Partnerszervezetek: Komárom városa, Komáromi Animátorok, Matica slovenská, Helios Fotóklub, Nec Arte Nec Marte PT, Helios Spes Polgári Társulás, Komáromi Nyugdíjasklub, Komáromi Szabadidőközpont, Komáromi Református Egyház, Czafrangó Sylvia Művészeti Alapiskola, Selye János Gimnázium, Forlife Kórház és még sokan mások!

 

FEL