csütörtök, június 21. - Alajos, Leila (hu) - Alojz (sk) 1 EUR = HUF 30 °C
Város

Több mint 650 ezer eurós projekt részeként újulhat meg a komáromi kikötő

Fotó: wikipedia.org

A közforgalmú kikötőket üzemeltető társaság a komáromi kikötő modernizációját tűzte ki célul. Martin Kontúr, a társaság szóvivője kedden elmondta, a társaság ezzel kívánja folytatni a Szlovákiában található közforgalmú kikötők felújítását. 

A projekt fő célja egy olyan főterv kidolgozása, aminek keretén belül meghatározható a komáromi kikötő hatékony kihasználhatósága, a nemzeti és európai jogszabályok betartása mellett. Következő lépésként elkészítik a megvalósíthatósági tanulmányt, mely a főtervből építkezve határozza majd meg a komáromi kikötő modernizációjának lehetőségeit.

“A dokumentáció hozzájárul a komáromi kikötő nemzetgazdasági és transzeurópai közlekedési hálózatban (TEN-T) betöltött szerepének helyreállításához, a kombinált közlekedés olyan egyenértékű és hatékony ökológiai résztvevőjeként határozva meg azt, amely aktívan kapcsolódik a közúti és a vasúti közlekedéshez egyaránt” – tette hozzá Kontúr.

A főtervet és a kikötő megvalósíthatósági tanulmányát a Közforgalmú kikötők társasága (Verejné prístavy a.s.) a Közlekedési- és Építésügyi Minisztériummal együtt készíti elő az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz-zel (CEF) közösen finanszírozva.

A kikötő felújítása annak a globális projektnek a részét képezi, mely Duna menti multimodális kikötők integrált hálózatának létrehozását tűzte ki célul a fenntartható közlekedés és a régiófejlesztés érdekeben.

A projekt várhatóan 2020 októberében zárulhat, teljes költsége pedig 673.100 euró.

(tasr)

 

FEL