Sport 2015. 09. 16.

Seishin Karate: 8 órás küzdelmi edzés

„Szilárdan törekedni fogunk önmagunk legyőzésére!”– Sosai Oyama

Szeptember 12-én hetedik alkalommal került sor a 8 órás küzdelmi edzésre az ekeli sportcsarnokban. Az esemény Fekete Iveta, Ekel község polgármestere és a Seishin Karate Klub Markovics Dojo (amely keszegfalvi, ekecsi, nemesócsai, dunaszerdahelyi, ekeli, nagymegyeri, vásárúti, egyházgellei, csallóközkürti, nyékvárkonyi, csallóközaranyosi és megyercsi központokkal működik) közös szervezésében jött létre.

„A rendezvénynek többféle célja is volt – nyilatkozta a sajtónak a rendezvény főszervezője, a 3 Danos Sensei Markovics János, aki a Seishin Karate Klub M. D. alapítója, valamint a Szlovák Shinkyokushin Karate Szervezet elnöke. – A barátság és a nemzetközi kapcsolatok elmélyítése, a shinkyokushin karate népszerűsítése, gyakorlás az őszi versenyekre és az EB-re, és persze sikerélmény a résztvevőknek.”

A versenyen 2 ország 73 karatésa vett részt. 7 kategóriában folytak a küzdelmek, valamint erőpróbán is részt vehettek a versenyzők. A küzdelmek két tatamin a Kyokushin Kumite szabályai alapján folytak.

A 9.45-kor kezdődő megnyitón Markovics János köszöntötte a megjelenteket. A küzdelmek 10.00 órakor kezdődtek el, két tatamin zajlottak. Aki a 8 óra alatt 20 küzdelmet teljesített annak bronz-, aki 40-et annak ezüst-, aki pedig 60 küzdelmet teljesített, annak aranyérem járt. A versenyküzdelmek kiváló gyakorlási lehetőséget biztosítottak az őszi versenyszezonra. Ősszel még sok Nemzetközi verseny vár a Seishin Karate Klub harcosaira, többek között szeptemberben Cegléden, októberben Almásfüzitőn és Horvátországban, majd Novemberben Lengyelországban az Európa-bajnokság.

A versenyen külön kupával díjazták a legtöbb küzdelmet teljesítőeket.
Gyerekeknél: Menző Márk (Vásárút), Farkas Ágnes (WTSE Székesfehérvár)
Serdülőtől: Varga László (Vásárút), Kreitl Kitti (WTSE Székesfehérvár)

Akik 60 küzdelmet teljesítettek aranyéremben részesültek. Név szerint: Szabó Bálint, Szabó András (Ekel) Menző Márk, Varga László, Miklós Balázs (Vásárút) Kovács Kitti, Farkas Ágnes (WTSE Székesfehérvár) Gányovics Ádám, Mihályi Bálint (Csallóközkürt) Kocsis Gergő (Dunaszerdahely) Domonkos István, Pulay Attila, Csóka László (Csallóközaranyos)

Az erőpróbán a legtöbb guggolásból felugrást jutalmazták, itt Mayer Krisztián (Ekel) 2203 felugrással volt a legeredményesebb.

A versenyt megelőző héten összevont övvizsgát tartottak a Seishin Karate Klub karatékái részére, szintén a sportcsarnokban. A vizsgát a klub vezetője, Sensei Markovics János 3.danos mester vezényelte. A vizsgára 27 fő jelentkezett be.

Először a vizsgázók elméleti tudását is tesztelték, majd a technikai rész zajlott, ahol Sensei utasításait hajtották végre a vizsgázók, kezdve a legegyszerűbb technikáktól, az övfokozatnak megfelelő bonyolultabb technikákig. A teremben érezni lehetett a feszültséget, ahogy a vizsgázók koncentráltak és igyekeztek magukból kihozni a legtöbbet.

A vizsga legizgalmasabb része este hat óra után a vizsgaküzdelmekkel folytatódott. Mindenki küzdelemben mutathatta meg a tudását. A jó felkészülésnek köszönhetően a vizsga e része is mindenkinek sikerült.

Este hét óra után már a kiértékelés zajlott. Minden vizsgázónak sikerült egyel magasabb szintre lépni, sokan váltottak övszínt is.
Kék övre: Baráth Ádám (Ekel) Fodor Fanny, Varga Kevin Kék öv (Vásárút)
Sárga övre: Varga Dóra (Dunaszerdahely) Bohos Szilárd (Ekel)

A kiértékelés során mindenki elismerő oklevelet kapott, és a Sensei külön kiemelte a legjobban teljesítőket. Név szerint: Domonkos István (Csallóközaranyos) Cserepes Zoltán (Nemesócsa).

Szívből gratulálunk minden vizsgázónak!

-Sensei Markovics János 3.dan-