Sport 2015. 07. 09.

Fiatal tehetségek a kajak-kenu klubban

A Komáromi Kajak-Kenu Klubnak számos kiemelkedő sportolót – világbajnokot, illetve olimpiai szereplőket, ezüst-érmeseket – köszönhetünk. Az elért eredményeket felsorolni is nehéz lenne. Úgy tűnik, nagy kilátások előtt áll az utánpótlás a következő világbajnoki, olimpiai csapathoz, sőt, talán éremhez is… Az ifjúság, azaz a 15-16 éves kadétok és a 17-18 éves juniorok az utóbbi időben nagyon szép helyezéseket érnek el, jelenleg Szlovákia legjobbjai közé tartoznak. Edzőjük František Dosúdil (kajak), illetve Koczkás Olivér (kenu).

A ma 300 taggal rendelkező klub vezetését nemrégiben vette át Soós Tibortól Broczky László, akinek természetesen egyik célja az, hogy kineveljenek egy később sikeressé váló, világbajnok illetve olimpikon fiatalságot. A kajakozást legideálisabb 9-10 éves korban elkezdeni, az első kisebb versenyekre 10 évesen viszik a gyerekeket. A két edző egy időben, és bizonyos részeiben (bemelegítés, nyújtás, stb.) közösen tartja az edzéseket. Kenura később, 12-13 éves korban lehet szakosodni, elsősorban azért, mert az egy oldalas evezés miatt jobban megterheli a hátgerincet. Ahogy megtudom az egyik kislánytól, egész egyszerűen az a gyerek választja, akinek megtetszik. „Én azért döntöttem a kenu mellett – így a kislány – mert különlegesebbnek tartom, mint a két oldalra való evezést. Ráadásul nehezebb is, az ember könnyebben kibillenhet az egyensúlyából. De épp ez a jó, ez tetszik benne: a kihívás.”

kajak-edzes2-web

Először tehát kialakul, kinek mi felel meg jobban, melyik csónakban érzi magát jobban: a kajakban, vagy a kenuban. Ezután pedig lassan, fokozatosan kiderül az is, milyen formában tudja magából kihozni a legjobbat: egyedül evezve, esetleg kettes vagy négyes felállásban. „Ebben a korosztályban még mindenki minden távot edz és versenyez – mondják az edzők. – Ráérnek később, 16-17 éves korban korban ráállni egy-egy versenyszámra.”

A kadét kajakosok között két kiemelkedő sportolót kell megemlítenünk: Mariana Petrusovát és Obert Ákost; a kadét kenusok között pedig Richard Zilizit, Banai Tóth Istvánt, Koczkás Dávidot és Samuel Sýkorát. Pillanatnyilag ők hatan a legnagyobb reménységek, akik a legjobb eredményeket hozzák. Az utóbbi versenyeken – például az 57. Komáromi Nagydíj (június 13-14), illetve a pöstyéni Nemzetközi Regattán (május 29-31) sikert sikerre halmoztak, több versenyszámban is győztesek, illetve dobogósak lettek.

Mariana ebben a pillanatban az egyik legjobb kajakoslány az országban, ami, akárhogy is vesszük, nagyon nagy szó. Ákosnak is csak egyetlen ellenfele akadt, egy somorjai srác. (Egyébként Mariana és Ákos is K1-ben versenyeznek.) „Fej-fej mellett szoktunk haladni Zalka Csabával, aztán hol egyikünk, hol másikunk győz – mondja Ákos. – Az egyik legnagyobb célom, hogy stabilan le tudjam őt győzni.” A kenus fiúk (Richard, István, Dávid és Samo) C1, C2, illetve C4-es felállásban is szoktak versenyezni, a nemzetközi versenyekről is gyakran éremmel érnek haza. „Ez nagy eredmény nem csak a fiúk, de az én számomra is – mondja az edzőjük, Koczkás Olivér. – Hiszen a komáromi klubban kenusok még nem értek el ilyen jó eredményeket. Arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy a Dukla sportegyesület tavaly tagjaivá választotta a fenti öt fiút. Ez azt jelenti, hogy jövendőbeli, profi sportolókat látnak bennük. Egyelőre mezzel, illetve edzőtáborokkal támogatják őket.”

kajak ezdes (5 of 16)

Ezek a fiatalok – de a többiek is – rengeteg időt töltenek a csónakházban, tulajdonképpen az iskolán kívül csak a sportról szól az életük. Kérdezem is tőlük: hogy bírják ezt? Nem hiányzik nekik a „hagyományos” tini-élet: a haverok, a lazulás, a számítógép? „Nekünk ez a kikapcsolódás, ez a hobbink – feleli kérdésemre Mariana, a többiek pedig egyetértően bólogatnak. – Szeretünk sportolni, és jól érezzük magunkat. Itt vannak a barátaink, itt van a mi társaságunk. Szeretünk a természetben tartózkodni. Szabadságérzetet ad az embernek, hogy nem kuksol bent a négy fal között. És szüleink is örülnek neki, mert addig se ülünk a gép előtt. Pontosabban: egyáltalán nem ülünk a gép előtt, hiszen erre nincs időnk.”

Mint kiderül, mind a hatan nagy álmokat dédelgetnek. Talán ezt másképp nem is lehet. „Természetesen – válaszolja Samuel Sýkora – vannak rövid, és hosszú távú céljaink. Én elsősorban önmagamat szeretném legyőzni, arra törekszem, hogy egy-egy versenyen kihozzam magamból a maximumot.” „Ha magunkat legyőztük, jöhet a következő cél – folytatja a fonalat Obert Ákos – legyőzhetjük az ellenfelet is. Az én egyik célom, hogy tartósan le tudjam győzni legnagyobb vetélytársamat.” „Valahol persze mindnyájan arról álmodunk, hogy elérjük a csúcsot – veszi át a szót Mariana – szereplés egy felnőtt világbajnokságon, vagy egy olimpián…” „Ahol esetleg érmet is szerezhetünk – fejezi be a gondolatot Banai Tóth István. – Valójában mindnyájunk szeme előtt az olimpiai érem lebeg.”

kajak ezdes (15 of 16)

Érdekes helyzetben van a kenus srácok között Koczkás Dávid, hiszen az edző, Koczkás Olivér fia. (A klub tagja egyébként Olivér másik gyermeke, Eszter is.) Mint kiderül, a gyerekeknek egyáltalán nem kínos ez a helyzet, sőt, Dávid nagyon is büszke az apjára. Az édesapja az egyik példaképe, és úgy érzi, sikereit neki is köszönheti. „Ez afféle közös családi munka” – mondja mosolyogva.

Elnézem ezt a sok helyes gyereket, fiatalt: mindegyik győztes akar lenni, és mindegyik érez magában elég erőt és elhivatottságot ahhoz, hogy céljaikat el is érjék. De vajon hányan lesznek közülük valóban élsportolók, olimpikonok? Vajon hányan válnak közülük profivá? „Jó, ha egynek-kettőnek sikerül – feleli kérdésemre Broczky László, a klub elnöke. – Ez rengeteg dologtól függ, a szerencsétől is, de elsősorban a szorgalomtól. Igyekszünk nem agyonhajtani a fiatalokat. Inkább arra összpontosítunk, hogy szépen, lassan erősödjenek meg, hogy aztán felnőve legyenek képesek az igazi sikerre.”

kajak ezdes (6 of 16)

„Egy edzőnek rengeteg mindenre oda kell figyelnie – mondja František Dosúdil. – Ezek a fiatalok serdülő korban vannak, érzékenyek. Oda kell figyelnünk, hogy fizikailag ne feszítsék túl a húrt, nehogy kiégjenek idő előtt. De oda kell figyelni a lelkivilágukra is, olykor arra is, ha szerelmi bánatuk van. Igen, megesik, hogy megbeszélik velünk ezeket a dolgokat is.” „Lényeges, hogy egy edző ne csak az eredményeket hajtsa – teszi hozzá Koczkás Olivér. – Nekünk itt pedagógusnak is kell lenni, nevelni és vigyázni kell ezekre a kölykökre. Mindent megteszek annak érdekében, hogy fejlődjek: sokat lehet tanulni a nemzetközi versenyeken a külföldi edzőktől is.” „Legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy minden gyerek a maga szintjén fejlődjön. Nem lesz mindenkiből világbajnok – de számunkra az is sikert jelent, és annak is őszintén örülünk, ha egy gyengébb kajakos elér egy olyan eredményt, amire maga sem számított. Ha pedig valamelyik tanítványunk érmet kap? Az számunkra is visszajelzés: igen, van értelme a munkánknak.”

Hübschné Dráfi Anikó

Nézze meg az edzésen készült képgalériánkat!

kajak ezdes (1 of 16)
kajak ezdes (3 of 16) kajak ezdes (4 of 16) kajak ezdes (7 of 16) kajak ezdes (8 of 16) kajak ezdes (9 of 16) kajak ezdes (10 of 16) kajak ezdes (11 of 16) kajak ezdes (12 of 16) kajak ezdes (14 of 16) kajak ezdes (16 of 16)
kajak ezdes (2 of 16)