Kultúra Dél-komárom 2021. 07. 12.

Jókai hétvége a 150 éves Monostori erődben

Az 1848/49-es szabadságharc után közvetlenül, 1850-ben kezdődött a komáromi erődrendszer legnagyobb létesítményének, a városunkat nyugat felől védő, Monostori erődnek az építése. A munkálatok 1871-ig tartottak. Az idén 150 éves a monumentális történelmi épületkomplexum július 18-án, – az INGYENES Jókai hétvégén – számos programot kínál a látogatóknak.

– Vasárnap délelőtt 10 órától egész nap
mese előadásokkal, gyermek-programokkal, sportjátékokkal várjuk a kicsiket, de a kísérő szülők és a felnőttek is kedvüket lelhetik az őstermelők termékbemutatóján, vagy épp a kézműves vásárban. Az operett műsor mellett este, a Magyarock Dalszínház előadásában megtekinthetik „Az aranyember” című musicalt is – tudtuk meg Somogyiné Szili Nórától, az erőd kulturális és turisztikai igazgatójától.

A belépés INGYENES, továbbá már védettségi kártyára sincs szükség! Az eseményről az erod.hu oldalon, valamint a Monostori erőd Facebook-oldalán kaphatunk bővebb információkat.

A 150 éves Monostori erőd, a Duna Gibraltárja

Közép-Európa legnagyobb újkori erődje 1850-1871 között épült a Bécset, a Dunántúlt és a Dunát védő komáromi erődrendszer egyik utolsó tagjaként.

Korának legfejlettebb technikájával valósították meg, de mire befejezték haditechnikailag elavult. Az építmény a Duna déli partján, a Nádor-vonal meghosszabbításában helyezkedik el. Területe 58 hektár, a hozzá tartozó ún. „Árkász-táborral” együtt pedig több mint 67 hektár.

Az erőd maga egyetlen összefüggő épületegyüttes, melyben 14 épületrész különíthető el kb. 640 helyiséggel. Az építéshez szükséges kőanyagot a néhány km-re fekvő süttői, tardosi és dunaalmási bányákból szállították a „császári és királyi lóvasúton”.

Osztrák hadmérnökök tervezték, a kor legmodernebb építészeti és hadászati elvei alapján. Ennek megfelelően épületeit és védműveit magas földtakarás védi. Kívülről – egyetlen pontját kivéve – nem is látható. A helyismerettel nem rendelkező látogató nyugodtan elsétál mellette, anélkül, hogy észrevenné. Leghatalmasabb épülete a „Parancsnoki torony”, a Duna felől látható, s egyben döbbenetes hatást kelt három szinten sorakozó, fenyegetően és üresen tátongó 78 ágyúlőrésével. Valószínűleg ez a látvány, s a benne sejthető lenyűgöző tűzerő ihlette meg azt, aki az erődöt a „Duna Gibraltárjának” nevezte.

A maga korában ki is érdemelte ezt a nevet, mert képes volt a Dunát teljes egészében tűz alatt tartani és ezzel lezárni.

A két világháború között a Magyar Királyi Honvédség laktanyaként és kiképzőközpontként használta. 1945-től 1991-ig a szovjet csapatok legnagyobb fegyverraktára volt. Ma már katonai szerepe megszűnt.


(Forrás: komarom.hu)