Kultúra 2013. 03. 07.

Ki a vagány a vidéken? – tehetségkutató verseny gyermekeknek

Van a családjában vagy a környezetében egy tehetséges gyermek, akinek eddig még nem adódott alkalma, hogy megmutassa mindenkinek kiemelkedő képességeit? Akkor ez most az Ő pillanata! A Via Nova Ifjúsági Csoport lévai járási szervezetei idén első alkalommal rendezik meg gyermekek számára a „Ki a vagány a vidéken?” című tehetségkutató versenyt.

A rendezvény azokat a járásbeli magyar fiatalokat kívánja megszólítani, akik e verseny keretén belül meg szeretnék csillogtatni tehetségüket tánc, ének, zene (hangszer) és egyéb kategóriákban. A versenyre alapiskolás gyerekek jelentkezését várjuk két korosztályban: az 1–4. és 5–9. évfolyamokból. Jelentkezéskor kérjük feltüntetni a nevet, életkort (évfolyamot), lakcímet, elérhetőséget (telefon, e-mail) és a bemutatni kívánt produkciót.

Ki a vagány - tehetségkutató verseny gyermekeknek

Nevezési határidő: 2013. március 15.

A verseny előreláthatólag április második felében kerül megrendezésre. A szereplők útiköltségét megtérítik a szervezők. Jelentkezni a kiavagany@gmail.com e-mail címen, a Facebookon, illetve az alábbi telefonszámokon lehet: Kovács Péter: 0903/617 013, Horváth Judit: 0915/163 037, Sipos József: 0903/905 064. További részletekért a feljebb feltüntetett email címen, Facebookon és telefonszámokon érdeklődhetnek.

Várjuk járásunk tehetséges fiataljainak jelentkezését, akik értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak!

Üdvözlettel,
a Via Nova ICS lévai járási elnöksége