Sport 2017. 11. 04.

Kosárlabda: Idén első alkalommal látogat a városba a tavalyi alapszakasz győztese

A szlovák Eurovia SBL 9.fordulójában, szombaton Komárom kosárlabdacsapata hazai pályán fogadja a tavalyi alapszakasz-győztes KB Košice csapatát. Az elmúlt szezon rájátszásának elődöntősei az idei évben most találkoznak először. A mérkőzést 18 órától rendezik a Városi Sportcsarnokban.

A tavalyi szezon slágermérkőzései közé tartoztak a rájátszásban egymásnak feszülő Komárom és Kassa közötti összecsapások, melyet végül az MBK Rieker nyert meg, 4-2-es összesítéssel. A piros-fehérek utolsó mérkőzésüket a kassai csapat ellen ráadásul 41 ponttal, 95-54-re nyerték meg, így valószínűleg a távolról érkező „Bikák” azzal az elhatározással érkeznek majd Komáromba, hogy ezen a legutóbbi, csúfos vereségen javítsanak. Komárom ezzel szemben a hazai veretlenségét igyekszik majd megóvni, újabb örömteli pillanatokat szerezve ezzel a hazai szurkolóknak.

Ez azonban nem ígérkezik egyszerű menetnek, hiszen a tavalyi szezon ezüstérmese, az MBK Rieker COM-Therm Komárno csapata már fordulók óta nehéz pillanatokat él meg. Legutóbbi 4 bajnoki mérkőzéséből 3-at elveszített (Szvit, Nyitrabánya, majd Zsolna ellen). Ennek oka legnagyobb részben a csapatkapitány és a tavalyi szezon legjobb komáromi játékosa, Boban Tomič kiesésében rejlik. A 29 éves szlovén irányító sorozatban negyedik mérkőzését hagyta ki sérülés miatt, a hétvégi Kassa elleni meccsen azonban már könnyen elképzelhető, hogy újra pályán láthatjuk a csapat vezérét. Ez pedig alaposan átírhatja az erőviszonyokat, hiszen az elmúlt fordulókban egyértelművé vált, Tomič játéka a komáromi csapat kulcsa a sikerhez, kiesése esetén pedig egyik helyettese sem tudja az elvárt szinten pótolni. Habár Tomič sérülésével a mindössze 21 esztendős Matúš Jurčina jóval több játéklehetőséghez jut, amit igyekszik bátor játékkal és jó teljesítménnyel meghálálni (a nemzetközi Alpe Adria Cupában a cseh BK Děčín ellen 10 pontig és 4 gólpasszig jutott), a meccshiány és a tapasztalat hiánya miatt még nem tud vezére lenni a csapatnak. Mellette az új szerzemény, Troynell Adams sem váltotta be mindeddig a hozzá fűzött reményeket. Ezzel szemben a szintén nyáron érkező, center pozícióban játszó Miše Diminič játéka az idő előrehaladtával egyre inkább javul. A legutóbbi, Zsolna elleni mérkőzésen 17 pontja mellé 9 lepattanót is összegyűjtött. Jó teljesítményére pedig Kassa ellen is szüksége lesz csapatának, hiszen többek között a mindeddig nagyszerű teljesítményt bemutató Stamenkovič-csal (16.1 pont, 8.6 lepattanó az átlaga a szezonban) találkozik majd a palánk alatt. Diminič mellett a rendkívül magas szintű lepattanózásáról ismert Bowman játéka is meghatározó lehet a mérkőzésen.

Komárom amennyire büszke lehet hazai mérlegére, a KB Košice csapata számára olyannyira elkeserítő lehet, ha rátekint idegenbeli mérkőzéseire az idei szezonban. Kassa ugyanis az ezidáig elvesztett mérkőzései közül mindhármat vendégként szenvedte el: elsőként a Zsolna ellen, majd ezt követte a Léva, illetve a pozsonyi Inter elleni vereség. A képet pedig csak tovább rontja a tény, hogy vendéggyőzelemmel pedig egyáltalán nem rendelkezik az idei szezonból. „Némi” vigasz lehet azonban a csapat számára, hogy hazai pályán azonban egyértelműen dominálnak a kassaiak, 5 mérkőzésből 5 győzelmük van, s mindeddig 9 pont volt a legkisebb különbség, amellyel diadalmaskodtak hazai pályán. A nyáron nagy átalakuláson átesett kassai együttes keretét alaposan megerősítették. Habár a tavalyi csapatból távozott három vezéregyéniség is, Baťka, Matovič és Žiak, a nyáron sikerült megszerezni a nagyszerű centerjátékáról ismert rutinos Sedmákot, a már említett Stamenkovičot és a tavalyi évben Szvit színeiben nagyszerű teljesítményével sokak figyelmét felkeltő amerikai Eric Palmot. Mellettük visszatért szülővárosába, Kassára a szlovák válogatott Richard Körner is, valamint a padra sikerült megszerezni a kétszeres szlovák bajnok Miljan Čurovič-ot. A vendégek részéről a centerek (Stamenkovič és Sedmák) játéka mellett döntő jelentőséggel bírhat majd Palm teljesítménye is, amennyiben tudja majd hozni a tőle elvárt játékot. A szezonban ugyanis mindeddig még nem sikerült igazán meghálálnia a bizalmat.

 

A tabellán…. Komárom jelenleg a 6. helyet foglalja el, 5 vereségével szemben csupán 3 győzelem áll. Kassa mérlege ezzel szemben pont fordított. A „Bikák” 8 mérkőzésükből 5-öt nyertek meg.

Érdemes lesz figyelni…. a palánk alatti párharcokat. A vendég csapat Sedmák-Stamenkovič duóját hazai részről várhatóan a Diminič-Bowman kettős igyekszik majd megállítani.

Érdekesség, hogy…. a kassai együttest jelenleg az a Miljan Čurovič dirigálja a kispad mellől, aki 2015-ben pont Komárommal lett szlovák bajnok.

 

Ma 18 órától tehát irány a Városi Sportcsarnok! 

HajráKomárom! 

(fotó: MBK Rieker COM-Therm Komárno facebook oldal)