Laboda Robival a Szinnyei Zeneszalonjában a költészet napján
Robi egy nyíltszívű, lelkes, csillogó tekintetű személyiség, aki lépten nyomon humoránál van. Demčik Norbi, az est házigazdája pedig egy lelkiismeretesen felkészült beszélgetőpartner, bár ahogy említette, a külföldön töltött 15 éve miatt Robit valószínűleg mindenki jobban ismerte nála a teremben. Mindenesetre mindannyiunknak adott újat, élményt az est.
A komáromi Szinnyei József Könyvtárban Demčik Norbert vendége Laboda Róbert fiatal költő és pedagógus volt a keddi napon. Sokat nevettünk, meghallgattuk két kedvenc dalát és felolvasott egy saját költeményt is. Többek közt az ilyen estékért érdemes a könyvtár médiatermét látogatni.
Tudtad például a gombaszögi himnuszról A Levegő című dalról, hogy az ikonikus nyári tábor dalszövegének megírása korábbi felkérés volt? Csak ezután került be a mű az első kötetébe záróakkordként Jóvilág van címmel. “Az első kiadványába ugye még válogatás nélkül beletesz az ember mindent.
És én bizony ezzel a mindösszesen 48 oldallal turnéztam körbe Közép-Európát.”
Ezután Nyári Krisztiánról mesélt, aki az első kötetének felelős kiadója volt. Pion István szerkesztő emlegetésekor a saját műveit úgy emlegeti, mint amikor a Pokemon-kártyáknál utolsóként előkerül egy Pikachu kártya is. Szászi Zoltánnal való kapcsolatát pedig a Mortal Kombathoz hasonlítja – jócskán megdolgoztatva ezzel a résztvevők rekeszizmait. “Zolival való megismerkedésünkkor félisten verzióban voltam önmagammal. A Vörösmarty-téren a könyvhéten Závada Pál és Csukás István mellett dedikáltam. Mindenkinek tetszett, amit alkottam, így amikor
Zoli odabökte, hogy szerinte sz’r és tele van képzavarral nyilván megsértődtem. A második kötetnek aztán ő lett a felelős szerkesztője.”
Robi elmondása szerint le kellett vetkőznie a megfelelési kényszerét, amihez nagyon kellett Szászi. “A következő kötet már 85 oldalasra sikeredett. Bár Zolira olykor rá se bírtam nézni. – meséli viccesen. De közben nagy volt ám a szeretet.”
Beszélt az estékről, melyek versolvasásba torkoltak és a rockzenészéhez hasonló életmódról, melyet végül feladott. “Nem fér össze, hogy egyik nap 3 fellépés több ezer ember előtt, aztán haza kell sietni, mert tanítok. Az underground vonalból mainstream kezdett kerekedni. Más lett a rend, mint amit követni akartam. Csodás 5-6 év volt.
A gyerekeimnek majd elmesélhetem, hogy az apjuk volt amolyan rocksztár is Szegeden a romkocsmában.
Róbertnek finom humora, sokrétű tájékozottsága, egészséges önbizalma és önismerete van. Forrás: Héder Ágnes 
S már tudom milyen, ha bedobálják a sapkájukat, megállítanak az utcán, és azt is tudom, milyen ettől elszállni és ezt bevallani.”
Negatív élményei is akadtak pályafutása során. “Egy március 15-i ógyallai fellépésen például a nyugdíjas klubban a “ne beszélj csúnyán csillagom”, és a “nem kell olyan hangosan, nem kell a mikrofon” megjegyzésekkel soroztak. Ráadásul eleve rengetegszer összekeverik a slam poetryt a stand uppal… Volt hogy egy gimnáziumban a beígért 50 gyerek helyett 400-an várták a Hadházi-féle showt tőlem.
És előfordult, hogy egy rádiós riporter nem volt felkészülve a témából. 10 percig vittem őt a nádasban a mocsár felé, mire tisztáztuk a félreértést. Emlékszem, ahogy felkiáltott: törlés – és akkor most kezdjük elölről.”
A beszélgetés során rengeteg érdekes, humorba csomagolt információt osztott meg velünk Robi, íme egy válogatás a válaszaiból:
- Aki itt meg akart halni egy ötletért, megtehette. Úgyhogy, aki azt mondja, a Felvidék kulturális bölcsője nem Komárom, azért no. Márpedig az.
- Első hullámos slammerként azt sem tudtuk, mit kell csinálni. Olykor fájtunk is egymásnak. Kőkemény alapokat adtunk például jó ízlésben. Habár az taníthatatlan, vagy van, vagy nincs.
- A kifigurázás kapcsán sok minden belefér. Zoltán Erika vagy Galbenisz Thomas például már reklamáltak nálam. A vulgarizmus kérdésében pedig az a véleményem, hogy aki emberileg követhetetlen, az művészileg is. Több minden belefér, ha nem egy öncélú, provokatív módszerről van szó. Aki így akar karriert felépíteni, azt egy jóízlésű ember fél perc alatt frappánsan leszereli.
- Akkezdet Phiai volt a kedvenc rapbandám, mindent elhittem nekik. Végül jó haverok lettünk azzal az illusztris társasággal, akiket gyerekként hallgattam. Az országos slam bajnokságon Süveg Márk, azaz Saiid (Akkezdet Phiai) melegített mellettem. Huh, de izgultam, de legyőztem őt.
- Simon Márton kortárs költő a 100 forintosait pakolta egymásra, de nem jött ki belőle a rosé fröccs. Én adtam neki a következő körre.
- Az idő behorpasztja a nagy arcot. Kezdetben azt gondoltam, örökérvényű és kikezdhetetlen, amit leírok. Hogy minden lehet művészet.
- A költészet és a művészet előszobája a slam poetry. A stílus adta népszerűség ez.
- A Petőfi 200 alkalomra készített Zsapka-Emmer-Laboda összeállításba úgy ugrottam fejest, hogy nem néztem meg, van-e egyáltalán a medencében víz.
- A gombaszögi Pajta Színház három emberrel indult, következő éven pedig háromszázan voltak – volt aki létrán csimpaszkodott. Szerethető, közösségépítő szerepe van, ez lehet a titka.
- A Beszélő köntös dalszövegeit izgatottan hallgattam végig. Nagyot markoló az előadás, ha 3+ órás.
- Ha nem ír könyvet egy irodalmár, akkor minden mást ír, amiből aztán egyszer könyv lehet. A KarantÉNapló is így született.
- Készülőben van a Halál bárók kötet, mely a maga 30 versével a világ legrövidebb verseskötetének ígérkezik – pláne ha Szászi Zoli majd úgyis megnyirbálja őket felelős szerkesztőként.
- A verseimben megjelenő honvágy helyett a vágyódás az, ami mindig megjelenik. Az úton levés a lényeg, hogy mindig vágyódom valahova. Jó ez a Fülek, e nélkül nem tudnék az lenni, aki vagyok. De 3 nap után már itt is vakarózok. Soha nem beszéltem még erről ilyen őszintén – ekkor leesik egy papírtekercs a polcról – édesapám is itt van valahol!
- Önmagam paródiáját úgy oldottam meg, hogy a legnagyobb hendikeppemet, a tájszólásomat úgy adtam elő, hogy az másoknak legyen ciki. Ez nem egy terápiás írás volt, de egy stigma árnyékából kiszállni csak így érdemes. Elegánsan, mint egy limuzinból.
S végül lezárásként egy kritika a kritikusok felé. “Mindenhol írtak kritikát az Én csak néztem könyvről, csak itthon nem.” Hm, elgondolkodtató. Mi ez, ha nem felhívás keringőre?
