csütörtök, január 24. - Timót (hu) - Timotej (sk) 1 EUR = 0 HUF -2 °C
Kultúra

A család kicsi kincse

Dél-Komáromban régóta szokás, hogy évente négy-öt alkalommal dr. Molnár Attila polgármester köszönti a város újszülöttjeit, valamint azok szüleit és hozzátartozóit a Városháza dísztermében. Nemrég is babák népesítették be a Szabadság téri hivatalt, ahol ezúttal Koltay Gábor rendező is jelen volt.

A város díszpolgára, akit nem mellesleg az István a király című korszakos rockopera, vagy épp a Honfoglalás és a Sacra Corona rendezőjeként ismerhetünk épp a Komárom 750 című dokumentumfilmjét forgatta a városban.

A direktor elmondta, maga is két – igaz már felnőtt – gyermek édesapja, így mindenkit csak arra tud biztatni, hogy vállaljanak minél több gyermeket, egyrészt csak így maradhat fenn a magyarság a Kárpát-medencében, másrészt pedig, valóban az élet legnagyobb öröme és ajándéka a gyermek születése.

– A gyermekvállalás azonban felelősség és tudatos döntés kell, hogy legyen. Fontos, hogy a kicsit szerető és támogató család vegye körül, hogy érezze a szülei, nagyszülei törődését! Ugyanakkor nekünk szülőknek meg kell tanulnunk nemet is mondani, nevelni, és szeretve tiltani – fogalmazott Koltay Gábor.

Dr. Molnár Attila polgármester mindehhez hozzátette, az önkormányzat erejéhez mérten igyekszik támogatni a komáromi családokat, így egyszeri 100.000 forintot, úgynevezett kelengyepénzt adományoz az újszülöttek családjainak és az első házasságukat kötő fiatal pároknak. A kismamák helyi járatokon való utazási költségeit átvállalja, csakúgy, mint a 70 éven felüliek szemétszállítási  díját, vagy épp a városi diákbérletek árát.

– Az önkormányzat jelen időszakban közel 3 milliárdot költ intézményeire, a gimnázium, valamint a Kultsár szakközépiskola teljes energetikai korszerűsítésére, a Családsegítő új létesítményének megépítésére, az óvodák udvarának rendbetételére, vagy épp a modern iskolai rekortán pályák építésére – tette hozzá a polgármester, aki ezek után valamennyi kismamát virágcsokorral és a gyermekápolás eszközeit tartalmazó ajándékkosárral köszöntött fel.

FEL