Sport Dél-komárom 2018. 06. 07.

Szőnyi Ferenc ismét a Himalájában teszi próbára erejét

Szőnyi Ferenc, az összetett ultratriatlon-világbajnok komáromi sportember szombaton, június 2-án indult útnak Indiába, a 480 kilométeres Hell Ultra Running versenyre – írja a kemma.hu.

Az embert próbáló versenyre nem első alkalommal jelentkezett Szőnyi Ferenc. Tavaly 113 és fél óra alatt egyedüliként teljesítette a Himalája hágóin megrendezett 480 kilométeres Hell Ultra Running versenyt, most pedig újra nekivág.

Tavaly hárman indultak a megmérettetésen, idén pedig négyen vágnak neki a nem mindennapi erőpróbának. Az indulóknak 120 óra alatt kell lefutniuk a távot, de emellett több mint 10 000 méteres szintemelkedéssel is meg kell majd küzdeniük. A komáromi Vasember a kemma.hu-nak az indulás előtt elmondta, hogy nagyon különleges a verseny távja és a helyszíne is, hiszen mindegyik alkotóeleme (a szintkülönbség, a magasság és a hossz is) extrémnek számít:

„Annyi előnyöm van, hogy én már teljesítettem a távot, és tudom, hogy hova megyek. De ennek a megmérettetésnek újra megfelelni, újból vállalni a kihívást, akár a kudarc kockázatát is, ez nagyon nagy dilemma. Nem gondolom, hogy volt ennél nemesebb verseny az életemben – tette hozzá a komáromi Vasember.

Szőnyi Ferenc szombaton indult útnak Indiába. Első célpontja Dardzsiling település volt, ahol többek között a híres nyelvtudós, könyvtáros, a tibetológia megalapítója, Kőrösi Csoma Sándor sírja is található.

Kőrösi Csoma Sándor sírjánál (fotó: Szőnyi Ferenc Facebook oldal)

A komáromi ultratriatlon-világbajnok azóta már Facebookon is üzent követőinek:

 

Az idei Hell Ultra Running verseny június 16-án startol el.

További képek:

(Szia Komárom, kemma.hu alapján)