Sport 2018. 05. 02.

A komáromi karatésok a X. Sosai Oyama emlékversenyen képviselték eredményesen klubjukat

Idén április 28-án rendezte meg a Seishin Karate Klub Ekecsen a X. Jubileumi Polgármester Kupa nemzetközi karate versenyt, amely egyben Sosai Oyama emlékverseny is volt.

A 24 éve elhunyt Sosai Oyama (Kyokushin Karate megalapítója) volt annak a világszervezetnek a megálmodója, amely jelenleg 100 országban több mint 100.000 tagot számlál. A versenyre összesen 200 nevezés érkezett 2 ország 24 klubjából (Magyarország, Szlovákia), ebből 125 kezdő és 75 haladó kategóriában.

Az  ünnepélyes megnyitó délelőtt 10 órakor kezdődött, ahol elsőként Polák László, a község polgármestere mondott rövid beszédet és köszöntötte a megjelent versenyzőket, klubvezetőket, szülőket. Őt követte Markovics János, a Szlovák Shinkyokushin Karate Szervezet Elnöke, aki többek között megköszönte Polák Lászlónak, hogy évek óta töretlenül támogatja a rendezvény létrejöttét. Külön köszönetet mondott még az Arany János alapiskola igazgatóságának, Tóth Mária igazgatónőnek, és Varga Irénkének, a kultúrház igazgatónőjének, akik szintén támogatják a klub működését. Köszöntötte még a klub edzőit, Hupian Krisztinát és Vígh Vivient, akik szintén sokat dolgoztak a versenyzők felkészítésében, és nagyon sokat tesznek a klub működéséért.

Az ebédszünet után a nagyobbak küzdelmei következtek. A verseny alatt színvonalas harcokat láthattak az érdeklődők, külön dicséret illeti a klubvezetőket a felkészítésért. Győztest összesen 52 kategóriában hirdettek. 

A Seishin Karate Klubból  12 első, 17 második és 13 harmadik hely született.

Első helyezettek

  • Holub Nikol, Pasztorek Kinga (Keszegfalva)
  • Oláh Lila, Oláh Ákos (Ekecs)
  • Bognár Krisztián,  (Nemesócsa)
  • Szelle, Tamás, Borbély Barnabás, Bognár Péter, Tóth Fábián, Farkas Attila, Farkas Kevin, Keszegh Dávid  (Dunaszerdahely)

Polák László különdíját, a polgármester kupát  Zezula Filip (Ekecs) kapta meg.

Májusban még két megmérettetésre kerül majd sor, az egyik a lengyelországi Európa bajnokság, Wroclawban, a másik pedig a Vásárúton megrendezendő verseny.

Képgaléria: 

Szólj hozzá!