Régió 2015. 10. 19.

Drámai sorskockák Gútán

Rendhagyó társadalomkritikai tárlat nyílt Gútán a helyi művelődési központ folyosóján. A gútai fiatalok nem átállottak, meglehetősen felkavaró és elgondolkodtató fotókiállítással mutatják meg, hogyan látják a jelenkort. A Sorskockák címet viselő közösségi fényképalbum egyes jelenetei egy-egy kortárs problémát tárnak a látogató elé.

A mintegy tizenkét drámai képen az élet, vagy, ha úgy tetszik, a sors egy-egy darabkája, kockája látható. Az irányított képtár a jelenkor problémáit láttatja és megoldást-kiutat ajánl: a háborútól a békéig. Több tucat érdeklődő várta a megnyitón Borka Roland újságírót, aki a projekt rendezőjeként elmondta, több mint ötven ember mintegy kilenc hónapon át serénykedett a kiállítás anyagának előállításában: a rajzolótól kezdve, a művészkovácsolón és fotóson, maszkmesteren át egészen a grafikusig. A bemutató napján levetítették a mintegy hat perces rövid videót, ami a háttérmunkálatokat mutatja be. „Karasz Viktor fotóssal hoztam össze ezt a kiállítást, ami azért több egy klasszikus fotótárlatnál. Viktor szinte azonnal ráérzett a témára és kiválóan adta vissza azt az elképzelést, amit Iványi Dániel barátommal felskicceltünk. Ezekkel a rajzokkal „házaltam” minden alkotótársamnál és szereplőnél. Bár csak néhányunk, az ún.: beavatottak láttuk át a teljes képet, raktuk össze a teljes mozaikot, azaz, hogy stílusos legyek, a sors egy-egy kockájából, mégis, a részinfóknak köszönhetően is csatlakoztak. Szorgos kezek időt és energiát nem spórolva ügyködtek, hogy minden összeálljon. Oremová Karina varázslatos sminkekkel és maszkokkal járult hozzá, Angyal Titusz művészkovács Thor-kalapácsot készített, Fűri Gábor fotós barátom szakmai tanácsokat adott, és természetesen a megannyi szereplő és segítő is kivette a maga részét.” – mondta beszédében a rendező. Nemcsak a résztvevők-segítők jöttek el a premierre, hanem a város vezetése is képviseltette magát, Horváth Árpád polgármesterrel az élen, és néhány önkormányzati képviselő is megtisztelte jelenlétével a tárlatnyitást. A Sorskockák az ötletgazda Borka Roland elmondása szerint a karma törvényszerűségeire reflektál. Olyan témákat láthat az érdeklődő, mint az egyre elnéptelenedő település-város, a fiatalok külföldre való távozása, a családon belüli erőszak, a média és a közösségi oldalak kártékony mivolta, a vallás és az állam dogmatikus rendszerének erőltetése. Valamint megjelenik a pozitív oldal is, az új célok megtalálása, a harmonikus útra való rálépés lehetősége, vagy éppen az igazi önmagunkhoz való visszatalálás. Mindezt egyszerű és egyetemes jelképrendszerrel érték el az alkotók. „A Sorskockák a karma törvényszerűségeivel játszik, az egy tucat fotón keresztül felsejlik előttünk életünk egy-egy mozzanata. Elvontan, mégis közérthetően. Úgy, hogy célunk szerint tettekre sarkall. Emlékeztet bennünket azon megoldandó problémákra, vagy éppen követendő megfejtésekre, amelyeket vagy nem vettünk figyelembe, vagy elhanyagoltunk. Mindannyian harcolunk a magunk démonaival. Mert nincs külső ellenség, az mind belül van. Ha tehát egymásra nézünk, önmagunkat látjuk. Akaratlanul is tükröt tartunk a másiknak, megmutatjuk, felnagyítjuk azt, amit ő gyűlöl, vagy éppen szeret önmagában. Ezért Sorskockák és ezért a karma.” – fogalmazta meg a rendhagyó képtár anyagának mivoltát Borka Roland. A tizenkét fotót tartalmazó tárlat abban is rendkívüli, hogy az egyes témáknál közútjelző táblákkal mutatják az adott probléma helytelenségét vagy éppen követendőségét. A képekhez rövid szöveges üzenetek is társulnak, amelyek segítenek a képek értelmezésében. A Sorskockák jelenetei a karma törvényeit követik, azaz hogy minden tettünk reakció és következmény is egyben, azonban a szó legszorosabb értelmezése a cselekedet. Az alkotók azt szerették volna kifejezni, hogy önmagunk vagyunk sorsunk kovácsai. Vagy ha úgy tetszik, önmagunk dobjuk a sorskockákat, és akár hatost vagy egyest mutat, mindet mi dobtuk. És még ha az életünk során úgy is érezzük – ahogyan az a tárlat nyitóképén is látható-, hogy egy lélektelen városnak tűnik otthonunk, mégis, a végén önmagunkhoz visszatalálva békére lelünk. Ez a Sorskockák című kiállítás valódi üzenete. Nem díjvadász-megrendelésre készített, kikalkulált stúdiótermék, hanem úttörő szellemű, anyagi nehézségeket is kreativitással és független szellemben legyőző művészi szerelemprojekt. A tárlatot november 5-ig, naponta 10 és 18 óra között (hétvégén is) tekinthetik meg az érdeklődők.

-szk-
Fűri Gábor felvételei

_MG_1164 _MG_1170 _MG_1178 _MG_1189 _MG_1191 _MG_1192 _MG_1195_MG_1196 _MG_1199