Mix 2021. 02. 11.

Elindult a zoldkomarom.hu oldal

Dél-Komárom önkormányzata még a tavalyi esztendőben sikerrel szerepelt egy a városi klímastratégia létrehozását megcélzó központi pályázaton.

A „Zöld Komárom” elnevezésű projekthez számos szemléletformáló program kapcsolódik. Bár az események egy részét a pandémia miatt halasztani kellett, a www.zoldkomarom.hu honlap folyamatosan fejlődik, és gyűjti össze a város „zöld” híreit.

Az internetes felületen nem csupán az aktuális hulladékszállítással kapcsolatos információkat olvashatjuk, de ugyanígy megtaláljuk a zöldhulladék és szelektív hulladék begyűjtésére vonatkozó dátumokat is. A honlapon a komáromi környezetet bemutató galéria is várja az érdeklődőket. A természeti értékeink opció alatt pedig számos helyi értékről, így a Dunáról, a Rüdiger-tavakról, a koppánymonostori Szent Pál-szigetről, vagy épp a szőnyi Kállay Ödön parkról tudhatunk meg információkat.

Amint a járványhelyzet engedi úgy a pályázatnak köszönhetően workshopok, játékos foglalkozások, családi programok is megvalósulnak majd.

Havran-Tóth Bernadett környezetvédelmi referens korábban elmondta, fentiek mellett a város közterületeire tájékoztató táblák is kihelyezésre kerültek. Ezek az információs felületek a városban zajlott és zajló fejlesztések helyszínén találhatók meg, a beruházásokról a klímaváltozás vonatkozásában adnak felvilágosítást.