Sport 2019. 06. 21.

Karate: Nyitra megyei pohár és XII. Polgármester Kupa

A Seishin Karate Klub már tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Polgármester Kupa Tameshiwari (töréspróba) elnevezésű Nemzetközi Karate Versenyt Keszegfalván, melyen közel 80 induló volt jelen két országból. 

A verseny a Lőrincz Gyula általános iskola tornatermében kapott helyet, ahol több feladattal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. Volt, ahol súllyal kelet távolba dobni, volt, ahol egyensúlyozni kellett svájci labdán, ahol egyensúlypárnán kellett guggolni időre, de nem hiányozhatott az ököllel, kéz éllel és könyökkel történő deszkatörés sem.

A versenyt Pataki Dezső polgármester úr nyitotta meg. Külön kiértékelte a tavalyi év kiváló sportolóit (ÉV Sportolói Díjjal) akik mind hazai, mind nemzetközi szinten kiválóan képviselték a keszegfalvai klubot, és vitték tovább a falu hírnevét. Név szerint, a hölgyeknél Holub Nikol, Hausleitner Mercedes, és Hupian Kristína. A férfiaknál Markovics Áron, Markovics Ádám és Trenčík Nikolas.

A megnyitó után pontosan tíz órakor rajtolt az első futó. A legkisebb gyerekek 2 km-t, a nagyobbak 4 km-t, a serdülő korosztálytól pedig 5,5 km-t  futottak. A távon belül különböző erőnléti és ügyességi feladatokat voltak. A guggolásnál Markovics Ádám volt a legügyesebb 77 guggolt egy perc alatt, és szinte az összes feladatot megnyert így egyben abszolút bajnok is lett. Vígh Lara (Nagymegyer) a lányoknál, a sprintnél, és a guggolásnál volt a legjobb. A törésnél a legjobb női versenyző Dörömböczi Lídia lett, míg a férfiaknál Markovics Ádám és Molnár Zoltán.

Idén második alkalommal a szülők is bekapcsolódhattak a versenybe. Minden versenyzőnek komoly kihívás volt ez a táv a maga szintjén, de mindenkinek sikerült legyőznie saját magát és túllépni határain.

A Seishin Karate Klub növendékei 16 első hellyel zárták a versenyt.

 

Eredmények (első helyezettek):

  • Gyerek 0. Nő / Bock Ágnes (Seishin Dunaszerdahely) Fekete Abigél (Seigi Megyercs)
  • Gyerek 1. Nő / Lišková Dorina (Seishin Keszegfalva)
  • Gyerek 2. Nő / Menző Rebeka (Satori K.K. Vásárút)
  • Serdülő Nő/ Vígh Lara (Seishin Nagymegyer)
  • Junior-Felnőtt Női összevont/ Jakab Adrienn (Seishin Keszegfalva
  • Gyerek.0 férfi: Tatai Kristóf, Csölle Krisztián (Seishin Dunaszerdahely) Cziria Tibor (Seishin Ekecs)
  • Gyerek 1. Férfi / Molnár Dominik, Lackó Patrik (Seishin Keszegfalva) Tóth Fábián – Seishin Dunaszerdahely, Lévai Krisztián (Seishin Nemesócsa)
  • Gyerek 2. Férfi / Tanító Péter – (Seishin Ekel), Cséfalvay Balázs (Seishin Ekecs)
  • Édesapa/ Szokodi Csaba (Veszprémi Fitt S.E)
  • Serdülő Férfi/ Szelle Tamás (Seishin Dunaszerdahely) Menző Márk (Satori K.K. Vásárút)
  • Ifjúsági Férfi/ Kurcsík Márk (Seishin Keszegfalva)
  • Junior-Felnőtt Férfi összevont/ Markovics Ádám (Seishin Keszegfalva)
  • Senior Férfi/ Molnár Zoltán (Wasabi Komárno)

 

Összevont kategóriák min.5 fő (első helyezettek):

  • Gyerek 0. Nő (5 főből) / Bock Ágnes (Seishin Dunaszerdahely)
  • Gyerek.0 férfi (8fő): Cziria Tibor (Seishin Ekecs)
  • Gyerek 1. Férfi (14 főből)/ Molnár Dominik (Seishin Keszegfalva)
  • Gyerek 2. Férfi (5 főből) / Tanító Péter – (Seishin Ekel)
  • Serdülő Férfi (6 főből)/ Markovics Áron (Seishin Keszegfalva)
  • Junior-Felnőtt Férfi, és Senior összevont (10 főből)/ Markovics Ádám (Seishin Keszegfalva)

A polgármester úr különdíját, a Polgármester Kupát Hupian Kristína  (Keszegfalva) kapta meg. Kristína nagyszerű eredményeket ért el  hazai és nemzetközi szinten is az elmúlt évben, a tavalyi lengyelországi Európa Bajnokságon bejutott a legjobb 8 közé.

NK10587 Egyedi NK10599 Egyedi NK10604 Egyedi NK10652 Egyedi NK10670 Egyedi NK10675 Egyedi NK10683 Egyedi NK10686 Egyedi NK10721 Egyedi NK10724 Egyedi NK10728 Egyedi NK10738 Egyedi NK10754 Egyedi NK10787 Egyedi NK10811 Egyedi NK10818 Egyedi NK10828 Egyedi NK10852 Egyedi NK10938 Egyedi NK10943 Egyedi