Város 2013. 12. 04.

Összefogás a Komárom környéki hajléktalanokért

Már hagyományosan a Karácsonyhoz kötődően civil összefogás szerveződik Komáromban. Meleg ruhákkal, ételcsomagokkal és takarókkal igyekeznek ellátni a fedél nélkül élőket a szeretet ünnepén.

Több éves hagyományt folytatva idén is sor kerül a hajléktalanokat támogató gyűjtésre. A szervezők elsősorban meleg ruhákat és takarókat gyűjtenek, amelyeket a rászorulók közt osztanak szét. Készülnek élelmiszercsomagok is, amelyeket a hajléktalanok december 23-án kapnak meg.

A ruhagyűjtés december 9-én, hétfőn indul és december 14-ig tart, naponta 10 és 17 óra között. Minden segíteni vágyó adományát szívesen fogadják a Bástya élelmiszerbolt (Kacz u. 37, Singellő) szomszédságában kialakított gyűjtőpontnál. Elsősorban meleg ruhákra, kesztyűkre, cipőkre és takarókra volna szükség, főleg férfiaknak. A szervezők kérik az adományozókat hogy használható és tiszta meleg ruhákat hozzanak, mivel a válogatással, tárolással és tisztítással kapcsolatos feladatokat nem tudják vállalni. A gyűjtés másik része élelmiszercsomagok elkészítésére vállalkozik.

Várják minden olyan adakozni vágyó segítségét, aki akár anyagi formában, akár tartós élelmiszerekkel segíteni tudna. A csomagokat december 23-án osztják szét egy meleg ital társaságában a város különböző pontjain, a hajléktalanok menedékhelyein. A segítség minden formáját szívesen fogadják, függetlenül az adomány nagyságától, a jó szándékot minden segítség tükrözi. Az érdeklődők kérdéseit és felajánlásait a 0908 313 600-as telefonszámon fogadják.

Komáromban és környékén jelenleg 110-re tehető a hajléktalanok száma. Néhányan az önkormányzat által fenntartott menhelyen tartózkodnak a tél folyamán de kisebb csoportokban a város több részén húzódnak meg a hideg időszakban.