Sport 2013. 01. 13.

Villáminterjú a KFC új klubelnökével, Baráth Györggyel

Csak második nekifutásra sikerült elnököt választani a komáromi KFC-nek. Ugyanis a december 28-i közgyűlésen senki sem vállalta a jelölést az elnöki posztra.

A csütörtökre újra összehívott tanácskozáson sem hemzsegtek a javaslatok a szóban forgó tisztség betöltésére, végül is az önként jelentkező Baráth Györgynek szavazott bizalmat a tagság. A violák 68 éves klubelnöke közvetlenül az ülés után válaszolt kérdéseinkre.

Miért vállalta a megbízatást?

Patthelyzetbe kerültünk, s úgy véltem, valamilyen irányba mozdulnunk kell. Szívügyem a komáromi foci, és felelősséget érzek a játékosokkal, szurkolókkal szemben egyaránt.

Kik segítik a munkájában?

A tagság döntése alapján én határozhatom meg a vezetőség összetételét. Csak olyan személyekre számítok, akik vállalják a csapatmunkát, akik tudnak és akarnak is valamit tenni a sportért. Nem úgy oldjuk meg a nehézségeket, hogy alacsonyabbra tesszük a mércét, a szezon előtti ígéreteket szeretnénk teljesíteni. A városvezetés már jelezte, hogy a stadion éves bérleti díja 8000 euró körül mozog majd (korábban 31 ezer euróról volt szó – a szerző megj.).

A csapatokkal mikor egyeztet?

Kedden találkozom a nyugat-szlovákiai régióbajnokság élmezőnyében telelő felnőttcsapat játékosaival és az edzővel, Miloš Lintnerrel, s megtárgyaljuk a tavaszi idényre való felkészülés ütemtervét. Szerdán átveszem az eddigi vezetőktől a teljes klubdokumentációt

(Ábel Gábor-Új Szó, illusztráció felvétel)